Hosszú Katinka ezüstöt szerzett 200 háton az úszók BL-sorozatában

2019.06.01. 08:49

Hosszú Katinka ezüstérmet szerzett 200 méter háton az úszók Bajnokok Sorozatában, a sorozat Indianapolisban rendezett záróállomásának nyitónapján, adta hírül az MTI. Az amerikai helyszínen a háromszoros olimpiai bajnok magyar versenyző idei legjobb eredményével, 2:06.94 perccel csapott másodikként a célba.

Hosszú pénteken még 400 méter gyorson volt érdekelt, itt 4:12.30-cal a negyedik lett. A magyar úszó a szombati zárónapon három számban, 200 méter vegyesen, 200 méter pillangón, valamint 100 méter háton indul. A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat és ranglistavezetőket hív meg.

A versenyszámok győztesei 10 ezer dollárt kapnak (kb. 2,9 millió forint), a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozat három állomásból áll. Április végén a kínai Kuangcsou városában rajtolt, majd május közepén a budapesti Duna Arénában rendezték a második állomást, az indianapolisi versennyel pedig az idei úszók Bajnokok Ligája véget is ér.