Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Olimpiai bajnok úszó: Doppingolók is versenyeznek a vb-n

2019.07.20. 13:29

Az úszó sport egyik tabutémáját feszegette a BBC-nek adott nyilatkozatában Lilly King amerikai úszó, aki Rióban olimpiai, Budapesten pedig világbajnoki aranyat nyert mellúszásban. Budapesten két számban is világcsúcsot úszott (50 és 100 méter mell)

Szerinte a kvangdzsui vizes világbajnokság vasárnap kezdődő úszóversenyein olyanok is versenyeznek majd, akik doppingolnak, ami nagyon elszomorítja őt.

Nyilvánvaló, és sok úszótársam ezt mondaná: olyanokkal is kell versenyeznünk a világbajnokságon, akik doppingolnak. És erre nem nekünk kellene felhívni a figyelmet.

Kimg szerint a szövetségnek változtatnia kell, mert szomorúnak és igazságtalannak tartja, hogy még olyanok is úszhatnak, akiket korábban tiltott szerhasználaton kaptak.

King egész pontosan a kínaiak háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok úszójára célzott, Szun Jangra, akik januárban bukott le. Mivel ez már a második eset volt, örökre el kellett volna tiltani, de eljárási hibák miatt a szövetség inkább felmentette. Az ügyet jelenleg a nemzetközi Sportdöntőbíróság tárgyalja.

Az úszóversenyek vasárnap kezdődnek, Hosszú Katinka edzőjével pár nappal ezelőtt beszélgettünk a vizes vb-ről.