19 évesen a legjobb sprinterek közé jutott Németh Nándor

2019.07.25. 05:02

A Milák Kristófhoz hasonlóan 19 éves Németh Nándor 100 gyorson jutott döntőbe 48:29-es idővel. 18 év után van ismét magyar sprinter a döntőben, akkor a fukuokai világbajnokságon Zubor Attila ötödik lett.

Németh a hetedik legjobb idővel került most be az úszósport egyik emblematikus számának legjobbjai közé. Alig maradt el a saját csúcsától (48,19), ami magyar rekord is egyben.

„Örömúszás vár rám a döntőben, semmilyen teher nincs rajtam. Nem úsztam ki magam, de nem is tartalékoltam az elődöntőben.

100 gyorson elég vicces is lenne azt mondani, hogy nem adtam ki mindent magamból.

Meglátszott, hogy az előfutamban a híresen jól kezdő amerikai címvédő, Caeleb Dressel mellett voltam, aki elvitt magával. Az ausztrál Kyle Chalmers viszont gyengén kezd, én is idomultam hozzá az elődöntőben. A döntőben a saját iramomban teszem meg az első ötvenet, mert az egyes pálya az enyém, aztán megnyomom a második ötvenet, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Azt a két tizedet keresem rendületlenül, ami az országos csúcshoz lenne elég, hátha majd most találok rá.”

A 47-es nem a szerencseszáma, de az álma, hogy egyszer olyan időt úszik, ami 47-tel kezdődik.

Németh tagja volt a két éve Budapesten vb-bronzérmes 4x100-as férfi gyorsváltónak, de egyéniben most versenyez először, és mindjárt döntős is lett, és a legnagyobb sztárok mellett ott lesz ő is.

Az edzője, Plagányi Zsolt azt mondta neki, ha a vb-n döntőben lesz, megemeli a kalapját. Ez most megtörtént.

A 100 gyors döntője magyar idő szerint 13.22-kor kezdődik. Előtte rendezik a 200 pillangó fináléját, Kapás Boglárka a harmadik idővel jutott a döntőbe, Szilágyi Liliána a negyedikkel. A 4x200-as női gyorsváltó a hetedik idővel döntős. Késely Ajna lesz a kezdő ember, utána Verrasztó Evelyn jön, majd Jakabos Zsuzsa. Hosszú Katinka a hajráemberünk, ő úszta a legjobb időt a négy versenyző közül.

Telegdy Ádám a hatodik idővel jutott 200 háton elődöntőbe, ha ezt a pozíciót megőrizné, pénteken döntőt úszhatna.