Milák kipróbált egy új technikát, és reagált Phelps szavaira

K EPA20190724233
2019.07.26. 05:13

Szerdai győzelme után ismét ott volt a medencében a kvangdzsui úszó világbajnokságon Milák Kristóf. Miután szédületes világrekordot úszott 200 pillangón, edzője, Selmeci Attila arról beszélt, hogy a rövidebbik távon is számolni kell vele, mert feldobódott állapotban van. És hát két éve, a budapesti világbajnokságon második lett ebben a számban.

Milák 51,42-t úszott, futamát megnyerte Chad Le Clos előtt, összesítésben a második helyen lépett tovább az elődöntőbe. Egyedül a címvédő volt előtte, az amerikai Caeleb Dressel. Ő viszont jócskán, hiszen 50,28-nál állította meg az órát.

„Fáradt vagyok, korán kellett kelni, és hát bennem van azért a 200 pillangó még. Ahhoz képest jó lett az idő. Izgultam, hogy sikerül-e egyáltalán 51,5-öt úszni. Szerencsére sikerült. A két évvel ezelőtti időhöz képest nem javítottam. Délután 50-nel kezdődő időt szeretnék úszni.

Dressel világcsúcsot fog úszni, ez nem kérdés. Durva, amit csinál. Kipróbáltam én is azt a stílust, amit ő használ, hosszú nyújtott tempókkal közlekedtem, de gyenge a lábam hozzá képest.

Az úszás sebességében bízhatok, remélem, az elég lesz, hogy ne menjen el messze tőlem. Az egyéni csúcs lebeg a szemem előtt, 50,6 alá szeretnék valahogy bemenni, de azért lássuk be, most a második hely a reális.”

A világrekord óta sokat pihent, és többnyire a gameroomban kapcsolódott ki. Halkan megjegyezte, hogy az aranyérme előtt is ott volt. Szüksége van rá, és mint a példa mutatja, van értelme.

Biliárd, csocsó, pingpong, darts – ez volt a menüjében a világcsúcs előtt.

Elmondták neki, hogy mit nyilatkozott róla Michael Phelps a New York Times-ban. Igazán milákos választ hallhattunk.

„Jólesik, amit mondott, persze. Megkérdezték, egy ekkora lap megkérdezi, valamit mondania kellett. Ő már visszavonult, neki már mindegy, mit mond, bár én szívesen versenyeznék ellene."

Cseh László 100 pillangón a hetedik legjobb idővel ment tovább. Miután kijött a vízből, arra utalt, hogy azt a könnyedséget keresi, ami négy éve, a kazanyi vb-n jellemezte az úszását. Akkor kevesebb energiabefektetéssel is gyorsabban tudott haladni.

Hosszú Katinka szintén a második lett 200 háton (2:08,34), az amerikai Regan Smith (2:06,01) junior világcsúcsot úszott már reggel. Hosszú csak annyit mondott, jólesett neki ez az úszás.

Burián Kata még szintén harcban áll a döntőért. Úgy gondolja, nemcsak őt, hanem a legtöbb versenyzőt megviseli ez a pára, és ez a klíma. Izomszakadása volt, az is felmerült, hogy le kell mondania a vb-t, ő viszont ezt nem akarta megtenni, harcos típus.

„Egy életem, egy halálom, délután nekimegyek a döntőnek. Legjobb formámban a dobogóért is harcolhatnék, de ez most nem reális. Mert a többiek nagyon jók. A női mezőnyök közül ez a legerősebb, 2 másodperccel kellett jobbat úszni a 16 közé jutásért, mint a budapesti vb-n" - mondta.

Kapás Boglárka és Késely Ajna 800-on nem jutott döntőbe. A 4x100-as férfi váltó sem járt sikerrel.

(Borítókép: Milák Kristóf (felül) a kvangdzsui vizes világbajnokság férfi 200 méteres pillangóúszásának döntõjében 2019. július 24-én. Fotó: Patrick B. Krämer / EPA / MTI)