Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamás, nem engedik elhagyni Dél-Koreát

2019.07.28. 11:57

Szexuális zaklatás gyanúja miatt nem engedik ki az országból a dél-koreai hatóságok a kvangdzsui világbajnokságon részt vevő Kenderesi Tamást. A 22 éves, olimpiai bronzérmes úszót vasárnap kora reggel vették őrizetbe, majd hallgatták ki Kvandzsu egyik rendőrőrsén egy éjszakai szórakozóhelyen történt incidens után, értesült a Reuters.

A magyar úszócsapat egyik képviselője megerősítette a hírügynökségnek, hogy Kenderesit kihallgatták, majd visszatérhetett a szállására, ugyanakkor legalább 10 napig nem hagyhatja el Dél-Koreát a vizsgálat miatt.

A Yonhap hírügynökség szerint Kenderesi tagadta az ellene felhozott vádakat. Szintén az ő értesülésük, hogy egy 18 éves nő hívta ki a rendőröket a szórakozóhelyre. Azóta Kenderesi is nyilatkozott, azt mondta, a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáért egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez, "egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tett".

A kvangdzsui világbajnokságon a 200 pillangó döntőjében nyolcadikként záró Kenderesi 2016-ban, a riói olimpián bronzérmet szerzett a távon, 2014-ben ifjúsági világbajnok volt, de egy Eb-ezüstje és egy Eb-bronza is van korábbról ebben a számban.

Kenderesire a jövő héten Magyarországon műtét várna, mert szalagszakadással versenyzett.

Reagált a Magyar Úszó Szövetség

A Magyar Úszó Szövetség közleményben reagált Kenderesi ügyére. Azt írták, hogy a koreai magyar nagykövetséggel együttműködve dolgoznak azon, hogy tisztázzák, jogosak-e a Kenderesi ellen felhozott vádak. Amíg ez nem derül ki, addig Kenderesit megilleti az ártatlanság vélelme, ám ha bebizonyosodik, hogy vétkes, a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére. Hozzáteszik, hogy a MÚSZ „elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak.”