Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

E-mailt küldtek koreai nyelven, áll Kenderesi zaklatási ügye

2019.10.16. 13:12

Nyolcvan nappal a történtek után a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) még mindig nincs a birtokában hivatalosnak tekinthető bírói végzés Kenderesi Tamás ügyével kapcsolatban. A fiatal úszót a nyári, dél-koreai világbajnokság végén vették őrizetbe a koreai hatóságok egy éjszakai szórakozóhelyen történt incidens miatt.

A MÚSZ mielőbb szeretne pontot tenni Kenderesi ügyére, de rajta kívül álló okok miatt továbbra sem hívhatja a fegyelmi bizottsága elé a pécsi válogatott úszót – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. 

Hazánk szöuli konzulátusának közbenjárásával ugyan eljutott hozzánk az illetékes dél-koreai bíróság végzése, de azon kívül, hogy a régóta várt dokumentum az ott használatos nyelvi írásmód szerint fogalmazódott, ráadásul e-mailben érkezett, amit így hivatalosnak semmiképpen sem lehet tekinteni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékesei azonnal jelezték Szöulnak, hogy a végzés elektronikus levél formájában semmiképpen sem helyettesítheti a pecséttel ellátott és a nemzetközi jog előírásai szerint hitelesített, nyomtatott formájú végzést, amit ajánlott levélben kell postázniuk a sportolónak, belátásuk szerint pedig másolatban a Magyar Úszó Szövetségnek. A versenyzőnek és természetesen a szövetségünknek is sokkal jobb lenne, ha tovább már nem húzódna az ügy, mert a fegyelmi bizottságnak már régen meg kellett volna hoznia a döntését

– mondta Wladár.

Úgy tudni, az e-mail üzenet lefordítására – függetlenül attól, hogy az elmondottak szerint az nem minősül hivatalosnak – egy megfelelő minősítéssel rendelkező hazai fordító iroda már megbízást kapott. A nemzetközi jog és gyakorlat szerint a hitelesített bírósági végzésnek az Igazságügy Minisztériumba kell beérkeznie, onnan Kenderesi Tamáshoz. 

Sajnálatosnak tartom, hogy a hivatalosnak tekinthető hitelesített végzés helyett csupán egy e-mail üzenetet kaptunk, ami ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgunkat, sokkal inkább csak megnehezíti azt. Főleg annak tudatában, hogy a Külügyminisztériumunk és a szöuli konzulátusunk minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy végre elfogadható bírósági végzés birtokába juthassunk. Meg kell jegyeznem, hogy idestova több mint két hónap, egészen pontosan 80 nap telt azóta, hogy Kenderesi Tamás bajba került Dél-Koreában, és az ott megrendezett vizes világbajnokságról csak napokkal a versenyzőtársai után térhetett haza Magyarországra

– hangsúlyozta a magyar úszószervezet vezetője.