Hosszú Katinka az MVP, de a csapatán csak a csoda segíthet

2019.10.27. 21:54 Módosítva: 2019.10.27. 22:59

Október elején még a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) világkupaversenyét rendezték a Duna Arénában, október végén már az International Swimming League (ISL) csapatversenyét láthattuk Budapesten. Mindkétszer nagyon sokan, több ezren voltak, ami csak megerősíti, nagy presztízsű Magyarországon az úszás, és igen népszerűek a hazai versenyzők.

Az ISL egy csapatverseny, az úszás forradalmasítására alkotta meg Konstantin Grigorisin üzletember, aki a saját dollármillióit is befektette. 41 olimpiai bajnok jött el a magyar fővárosba, a sors furcsa fintora, hogy a britek zseniális mellúszója, Adam Peaty, aki valaha azért húzta ki a naptárjából korábban a világkupákat, mert rövid pályán kellett versenyeznie, most ezt a sorozatot választotta, nem pedig az ötvenes medencében rendezett világkupát.

Nem mellékes, Peaty most csapatvezető, ő gyűjtötte össze az általa jónak gondolt versenyzőket a London Roarba. Hosszú Katinka egy másik csapatfőnök volt – mindegyik csapatban 12-12 férfi és női versenyző szerepelhet –, ő az Ironba igazolta le erre a sorozatra a versenyzőket. A két európai csapat mellett jött még egy New Yorkból (Breakers) és egy Los Angelesből (Current).

Egy hete Dallasban az Iron harmadik lett, Budapesten javított, megelőzte a Los Angelest, a London Roar viszont több mint 500 ponttal nyert.

  • London Roar 505.5 pont, 2. Team Iron Budapest, 425, 3. Los Angeles Current 408, 4. New York Breakers 292.5

Egy futamba mind a négy csapat két-két versenyzőt nevez, előre kisorsolják, melyik klub, melyik pályákat kapja, és valamennyi futamban ott úsznak, így könnyítik meg a nézők tájékozódását. Az Iron vasárnap a 7-est, 8-ast kapta, nem láthatjuk gyakran Katinkát a medence szélén. (Mégha a budapesti vb-n nyert is egy érmet a szélső pályán.)  

Egy futamgyőzelemért 9 pont jár, a második helyért hét, utána hat, és így tovább, a nyolcadik helyezett is kap még egy pontot. (A pontok mellett 1600 dollárt kap egy-egy futam győztese.)

A váltókért dupla pontot osztanak, és amiben a Roar sokkal jobb volt a riválisainál, hogy a második számú váltója is bivalyerős. Amikor a sorozat szerveződött, a váltók súlya menet közben lett egyre fajsúlyosabb, ez lehet az egyik magyarázata, hogy a londoniaknál miért van sok olyan versenyző, aki jól úszik százon, illetve a rövidebb távokon. Aztán persze pusztán lehet az is a magyarázat, hogy a londoniak egyszerűen jobban mérték fel, mi dönthet egy ilyen típusú versenyben.

A londoniaknál úszott az ausztrál Minna Atherton, aki 200 háton már szombaton szenzációs időt ért el, vasárnap pedig százon elvette Hosszú Katinka világcsúcsát. 54,89-nél állította meg az órát, soha nem járt még senki az 55 másodperces álomhatár alatt.

  • A budapesti sorrend átszámítva: 1. London 4 pont, 2. Iron 3 pont, 3. LA Current 2 pont, 4. NY Breakers 1.

A magyar versenyző alighanem jobban bánkódott azért, hogy csapata a két verseny után öt ponttal áll, míg a két másik európai, Roar és az Energy Standard (Sarah Sjöström és Chad le Clos a két vezér) eddig 8-8 pontot gyűjtött eddig az összesítésben. A döntőben 2 európai és 2 amerikai lehet.

A következő novemberi fordulóban így az Ironnak nyernie kellene Londonban, miközben valamelyik rivális az utolsó lesz. Arra még csak-csak van is esély az eddig látottak alapján, hogy az Iron nyer, arra már kevésbé, hogy az eddig maximális pontszámmal álló csapatok (Roar és Energy) közül valamelyik az utolsó helyre sodródik.

A december 21-22-én Las Vegasban rendezendő szuperdöntőben így várhatóan nem úszhatnak Katinkáék. Kapás Boglárka és Bernek Péter viszont a Roart erősítik, így ők vélhetően ott lesznek a fináléban.

Hosszú Katinka lett az MVP a Duna Arénában 46 pontjával, Milák Kristóf is kiválóan úszott, a neve mellé a hatodik legmagasabb pontszám került, egyéni csúcsokat teljesített 400 gyorson valamint 200 pillangón. A zentai születésű, de már magyar színekben induló Szabó Szebasztián 50 pillangón országos csúcsot (22,20) úszott. Késely Ajna 400 gyorson nyert szintén egyéni rekorddal.

Az utolsó szám ezúttal is kifejezetten látványos volt, 50 gyorson ugyanis a nyolcas döntő az első futam után megfeleződött, három perc után ismét úsztak, és a két legjobb döntötte el - megint 3 percet pihentek - egymás közt, ki ennek a csillagszórónak elnevezett versenyszámnak a győztese.

Kyle Chalmers lett az, a londoniak olimpiai bajnok ausztrál sprintere nyerte ezt a speciális versenyt.

A versenyzők nagyon élvezték ezt a hétvégét is, ahogy egymásért szurkoltak.