Spanyol sportlaptól kapott bókot Hosszú Katinka

2019.12.21. 15:15

Az olimpiai bajnok úszó, Mireia Belmonte a spanyol sportlapnak, a Marcának adott interjút. A 29 éves úszónő már elkezdte a felkészülését az olimpiára, ahol ő lehet az első, aki 200 pillangón megvédi a címét. Természetesen ez motiválja, ahogy francia edzőjét, Louis Vergnoux-t is.

Belmonte ebben a számban a 2017-es budapesti vb-n a leggyorsabb volt, 2019-ben azonban nem jutott a döntőbe, az aranyérmet pedig Kapás Boglárka szerezte meg.

A lap megkérdezte tőle, nem érzi-e magát idősnek, mire azt felelte, hogy a kor csak egy állapot, vannak, akik 15 évesen, és vannak, akik még 41 évesen is érmet szereztek a sportágban. Az amerikai gyorsúszó Dara Torresre utalt itt a Belmonte, aki 1984-ben olimpiai bajnok volt, de a pekingi olimpián 41 évesen is még ott állt a dobogón egyéniben (50 gyors) és váltóban is.

„Minden fejben dől el, és a végén pedig csak az érem számít, nem az, hány éves valaki.”

Az interjú következő kérdése egy állítás, mely szerint Belmonte, Hosszú Katinka és Federica Pellegrini átadta a múltnak azt a megállapítást, hogy az úszás a tinédzserek sportja. Hosszú 30 évesen lett idén világbajnok ismét a vegyes számokban, az olasz klasszis egy évvel idősebb nála.

Belmonte erre úgy reagált, vannak olyanok, akik 23 évesen már fáradtnak érzik magukat, fáznak, ha edzeni kell.

„Ahogy egy úszó korosodik, egyre több tapasztalatot szerez, jobban megismeri önmagát, és minden apró részlet a helyére kerülhet.”

Belmonte Rióban bronzérmes volt 400 vegyesen, nem kizárt, hogy azon a távon is versenyezni fog, és Hosszú egyik kihívója lesz Tokióban. A 400 vegyest mindjárt az olimpia első napján megrendezik.