Eleonóra
-2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Szabó Tünde válthatja Gyárfást a LEN-ben

2020.02.08. 14:32

Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó, jelenleg sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde válthatja Gyárfást Tamást a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségében, írja a Nemzeti Sport.

Gyárfás Tamás négyéves megbízatása az idén jár le a LEN-ben, és a Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Szabót jelöli a helyére, aki később meg is erősítette ezt az információt.

„Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, és kihívásokkal teli, sokrétű a tagsággal kapcsolatos feladat is. Mint az úszósportban évtizedekig benne élő korábbi sportoló, majd sportvezető, sohasem tagadtam, hogy a sportág különösen közel áll a szívemhez. Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban” – mondta Szabó Tünde a Nemzeti Sportnak.

A LEN tisztújító közgyűlése május 10-én lesz Budapesten, egy nappal a Duna Arénában rendezett úszó Európa-bajnokság előtt.

Gyárfás Tamás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének, négy évvel később  alelnöknek, újabb négy év múlva pedig pénztárnoknak nevezték ki, és ezzel bekerült a szűk irányítói testületbe, az úgynevezett büróba. 2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője volt. 2017 óta a végrehajtó bizottsági tagja volt, ez a megbízatása jövőre jár le, amikor is tisztújítást tartanak Fukuokában.

Gyárfást 2018. április 17-én állította elő a rendőrség és hallgatta ki, majd vették őrizetbe a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene, jelenleg szabadlábon védekezik.