Az úszókapitány hajthatatlan, a koronavírus ellenére is megtartaná az ob-t

2020.03.14. 12:07

Több alapvető probléma is felmerült a terv szerint március 24-én induló úszó országos bajnokság kapcsán, de a szövetségi kapitány Sós Csaba hajthatatlan a megrendezés kapcsán. Sós a Borsnak nyilatkozva mondta el, hogy nem egyszerűen az ob-ről van szó, mert a verseny egyben olimpiai válogató is.

„Nyolc hónapja csak erre készülnek az úszók. Bomba formában vannak, nem lenne szerencsés, ha eltolnánk a bajnokságot. Ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha esetleg a májusi Eb elmarad vagy csúsztatják az olimpiát” – mondta a Borsnak Sós.

A kapitány több alternatív megoldáson is dolgozik, amikre szükség is lehet, a szerdán, március 11-én elrendelt veszélyhelyzet ismeretében ugyanis zárt térben maximum 100 fős rendezvényt lehet tartani, de az ob-n önmagában több induló lenne, mint ez a limit, így az biztos, hogy nézők nélkül tartanák a versenyt.

Sós szerint szóba került, hogy nyitott uszodában tartanák a bajnokságot, mert így 500-ra ugorna a limit, de azon is gondolkodnak, hogy a Duna Aréna két medencéjében párhuzamosan zajlana a verseny, bár ehhez két külön létesítménynek kellene nyilvánítani az egymás mellett található két medencét.

Probléma az is, hogy az úszók Dél-Afrikából, Törökországból és Thaiföldről érkeznek haza edzőtáborból, és bár innen még nincs beutazási tilalom, az átszállással lehetnek gondok. „Teljesen elszeparálva készültek a versenyzők, így a vírustól biztonságban voltak, de vannak, akik jelen állás szerint bécsi átszállással érkeznek. Ha karanténba kerülnek, akkor biztosan kihagyják az ob-t. Ezért járatcserén dolgoznak” – mondta Sós.

A kapitány arról a lehetőségről nem beszélt, hogy a számokat kettébontva, esetleg a Duna Arénában és a Császár-Komjádi Sportuszodában párhuzamosan rendezzék meg az ob-t.