Elhalasztják a budapesti úszó-Eb-t is

2020.03.20. 12:34

Az Európai Úszó Szövetség (LEN) elhalasztja a budapesti Európa-bajnokságot - közölte pénteken a LEN.

"Európában a koronavírus miatt kialakult helyzetre, az utazási szankciókra, valamint az európai országok által bevezetett más intézkedésekre tekintettel a LEN arra a döntésre jutott, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot, a LEN Kongresszust és a Masters Európa-bajnokságot elhalasztja. Az említett eseményeket várhatóan augusztusban rendeznék meg, a dátumot azonban csak május végén vagy június elején véglegesítené a LEN" - szól a közlemény.

Paolo Barelli, a LEN elnöke egyetértett az Európa-bajnokság Szervező Bizottságának azon
javaslatával, hogy a koronavírus-járvány miatt a versenyt az eredeti időpontnál (május 11-
24.) később rendezzék meg.

A legfontosabb partnerekkel történő egyeztetés után egy alternatív dátumot jelöltünk ki, ez alapján az Eb tervezett új időpontja augusztus 17-30. Jelen helyzetben igen nehéz előre tervezni, ezért a magyar szervezőbizottsággal abban állapodtunk meg, hogy az esemény időpontját május végén vagy június elején véglegesítjük

- tájékoztatott Barelli.

Hangsúlyozta továbbá, hogyha a helyzet nem javul Európában a következő hónapokban, úgy fontolóra veszik, hogy 2021-re halasszák az Eb-t.

„A prioritás az, hogy a sportolók egészségét megvédjük, illetve a legjobb körülményeket biztosítsuk a versenyzéshez tökéletesen biztonságos környezetben. Az Európa-bajnokság a sportágaink igazi ünnepe, amelyhez a magyar szervezők rendre kitűnő körülményeket garantálnak” – mondta a LEN elnöke.

Wladár Sándor magyar úszóelnök szerint jó döntés született.

"Nem volt kérdés, hogy el kell halasztani az Európa-bajnokságot, és azt gondolom, ez egy nagyon helyes döntés volt, hiszen több mint tizenötezer ember érkezett volna a kontinens ötvenhat országából. Nem lehet veszélyeztetni senkinek az egészségét" - nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

A LEN tisztújító Kongresszusa és a Masters Európa-bajnokság a vizes Eb-vel együtt
szerepel a programban, a végleges időpontjukról szintén május végén dönthetnek.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!