Tizennégy kőkemény hét vár Milák Kristófra

SZA 0866
2020.04.26. 11:20

Bár a korábban elhalasztott budapesti úszó-Eb új időpontjáról még nincs végleges döntés, de Milák Kristófra komoly edzésmunka vár a következő hetekben, erről az úszó edzője, Selmeci Attila beszélt az SzPressnek. 

„Egyelőre csak azt beszélhettem meg a kis csapatom három tagjával, Kristóffal, az edzőtársaival, Biczó Bencével és Márton Richárddal, hogy most tizennégy hetes nonstop kőkemény munka vár rájuk, amely hétfőn el is kezdődik a Duna Arénában és a Honvéd edzőtermében. A sportállamtitkári hozzájárulást követően a szövetség uszodai órarendet készített, az egyik kiscsoportban mi például reggel fél 9-től, majd délután 5- től is két-két óra úszásidőt kaptunk. Eddig túlélésre mentünk, most viszont kaptunk egy lehetőséget, amely csak akkor maradhat fenn, ha a versenyzők, nemcsak az én tanítványaim, hanem velük együtt a többi klub válogatott úszói is önfegyelmet tanúsítanak" - mondta. 

Selmeci egyébként nem tart attól, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után rosszabb fizikai állapotban lesznek majd az úszói, mint mondjuk a nyári háromhetes szabadságuk után.  

„Nem húztam a rovátkákat, fejből tudom, hogy Kristófék 43 napig nem ugorhattak a medencébe, ettől aztán úgy elmehetett a vízérzésük és a technikai biztonságuk, hogy nagyot fognak csodálkozni. A jó hír viszont az, hogy közel hat héten át naponta tornásztak, erősítettek, futottak, kerékpároztak és lépcsőztek, így legalább az erejük megmaradt az újrakezdéshez. Minden átmenet nélkül napi két úszóedzésük lesz, egy ideig még visszafogottan, aztán viszont a távokat és az iramot fokozatosan növelve. Izomlázmentes első hetet aligha garantálhatok a csapatom tagjainak.”

(Borítókép: Szilágyi Anna / Index)