Elhunyt a legendás ausztrál úszóedző

2020.11.04. 10:36 Módosítva: 2020.11.04. 10:48

Szerdán, 87 éves korában elhunyt Don Talbot, Ausztrália egyik legsikeresebb úszóedzője.

A hírt John Bertrand, az Ausztrál Hírességek Csarnokának elnöke jelentette be, hozzátéve, hogy a legendás szakember békésen távozott az élők sorából.

Don Talbot volt a kapitány az ausztrál úszósport aranykorában – írta közleményében. – Egy edzőzseni volt, akinek vezetésével a sydney-i olimpián az ausztrál csapat 30 éve nem látott sikereket ért el. Ő megváltoztatta az ember gondolkodását a kimagasló teljesítményről.

Talbot az 1960-as években kezdett el dolgozni az ausztrál úszócsapat mellett, majd a 80-as években a kanadai válogatottnál ért el sikereket. Ausztráliába az 1988-as szöuli olimpia után tért vissza, 1989-ben vette át a kapitányi posztot, majd folyamatosan javuló eredményeket produkált. A 2000-es sydney-i játékokon aztán 18 érmet szereztek a hazai úszók, ebből öt volt arany, így a második helyen zárták a sportági éremtáblázatot.

Egy évvel később ezt is sikerült túlszárnyalniuk, a fukuokai világbajnokságról 13 arannyal a legeredményesebb nemzetként távoztak.

(MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport