Sós Csaba: Hosszú Katinka ugyanolyan elszánt

GettyImages-1200470574
2021.02.18. 14:31

Kedden és szerdán felkészülési versenyen vettek részt a magyar válogatott úszók a budapesti Tüske uszodában. Sós Csaba szövetségi kapitány az esemény után nyilatkozott, szerinte Hosszú Katinka elszántsága ugyanolyan, vagy talán még konokabb, mint öt évvel ezelőtt a riói olimpia előtt.

A felkészülési verseny előtt többször is beszéltem Hosszú Katinkával, és örömmel nyugtáztam, hogy az elszántsága ugyanolyan, vagy még konokabb, mint ami öt éve hajtotta előre a pályafutása csúcsát jelentő riói olimpiai játékok előtt, ahol három aranyérem is az övé lett. Nem kételkedem abban, hogy újra „ezerrel” edz, és halálosan komolyan veszi az olimpiai felkészülésének minden egyes napját. Bizonyára zavarja, és nehezen dolgozza fel, hogy a tekintélyerősítő nagy eredményekkel most még nem tud szolgálni, de fogadnék arra, hogy ez a mostani csak egy átmeneti állapot. Jelzésértékű,hogy a felkészülési versenyen régi szokásához híven ismét halmozta a rajtokat, úgy is fogalmazhatnék, hogy nem „bújt” el az ellenfelei és a kihívások elől. Márpedig ez jó jel,az akarat jele 

– fogalmazott az SzPress Hírszolgálatnak a szakember.

Szakmai szempontból nagyon nem lett volna szerencsés, sokkal inkább meredek, ha a márciusi 23-án kezdődő országos bajnokságnak úgy futnak neki a válogatott úszóink,hogy előtte egyetlen erőfelmérőn sem próbálhatják ki magukat. Most viszont, hogy túl vagyunk a kedd-szerdai felkészülési versenyen, máris jobb a közhangulat, a versenyzőkés az edzőik is megkapták azokat a visszajelzéseket, amikből olvasni és okulni is lehet.Még akkor is, ha a Tüske uszodában összegyűlt versenyzők közül többen egy „kilométergyűjtő” edzőtáborral a hátuk mögött, egy másikba pedig rövidesen elutazva mutatták meg magukat és éltek a versengés lehetőségével. Lehetett volna több vidéki úszó is a mezőnyben, akik viszont most megmérettették magukat, azoknak a hozzáállását csak dicsérni tudom

– mondta Sós.

(Borítókép: Emmanuel Wong / Getty Images Hungary)