Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmes 50 méter pillangón

K  AP20211106056
2021.11.06. 19:20
Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmet nyert 50 méter pillangón a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A 25 éves versenyző az elődöntőből 22.00 másodperces Európa-bajnoki rekorddal, a legjobb idővel jutott tovább. A fináléban ezúttal is fantasztikusan úszott. A fordulót követően majd egy testhosszal került riválisai elé, és végül 21.75 másodperccel beállította minden idők legjobb eredményét, amelyre eddig csak a brazil Nicholas Santos volt képes, még 2018. október 6-án a budapesti világkupa-viadalon.

Szabó már a harmadik aranyát nyerte a tatár fővárosban: szerdán 100 méter pillangón, csütörtökön pedig 50 méter gyorson diadalmaskodott. Rajta kívül Milák Kristóf jóvoltából 200 méter pillangón még egy ezüstérme van a magyar küldöttségnek. 

Ó már! Az az egy század – mondta Szabó Szebasztián mosolyogva a verseny után. – De rendben, nem elégedetlenkedem, végül is világcsúcstartó vagyok én is, sikerült megdönteni az Európa-rekordot is, úgyhogy örülök. Azt terveztem, hogy így úszom le ezt, a rajt tényleg nagyon jól sikerült, utána meg csak bele kellett adnom mindent. Ősszel már elég sokat versenyeztem, és ez segített, hogy érezzem a ritmust. Az is igaz persze, hogy a fáradtság is megtalált, bár egyelőre csak a parton, mert amint bent vagyok a vízben, azt érzem, képes vagyok bármire.

A győriek kiválósága ezúttal is kijelentette, nem érzi magát sztárnak:

A három arany nagyon szép, de nem vagyok az a típus, aki győzelmi táncba kezd. Örülök a győzelmeknek, örülök ennek a csúcsnak, de szeretném folytatni a felkészülést, hogy még jobb legyek a decemberi világbajnokságon.

Pádár és Németh döntős

Pádár Nikoletta 200 méter gyorson és Németh Nándor 100 méter gyorson jutott be a döntőbe a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A szombat esti elődöntőkben érdekelt magyarok közül előbb Pádár ugrott medencébe, és 1:56.31 perces eredménnyel, délelőtti egyéni legjobbját (1:57.02) tovább javítva a hetedik helyen ment tovább.

Férfi 100 méter gyorson két magyar volt érdekelt, Németh Nándor 46.64 másodperccel összesítésben a hatodik helyen lett finalista, míg Milák Kristóf – aki 200 méter pillangón olimpiai bajnok, és ebben a számban ezüstérmes a tatár fővárosban – viszont 47.08-cal pont kicsúszott, azaz a kilencedik lett.

RÖVIDPÁLYÁS ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG

FÉRFIAK

50 m pillangó

1. SZABÓ SZEBASZTIÁN 21.75 mp – világcsúcs

2. Matteo Rivolta (Olaszország) 22.14

3. Thomas Ceccon (Olaszország) 22.24

200 m gyors

1. David Popovici (Románia) 1:42.12 perc

2. Luc Kroon (Hollandia) 1:42.20

3. Stan Pijnenburg (Hollandia) 1:42.51

200 m mell

1. Ilja Szimanovics (Fehéroroszország) 2:01.73 perc

2. Arno Kamminga (Hollandia) 2:01.74

3. Mihail Dorinov (Oroszország) 2:02.07

NŐK

100 m hát

1. Kira Toussaint (Hollandia) 55.76 másodperc

2. Maaike de Waard (Hollandia) 55.86

3. Analia Pigree (Franciaország) 56.40

100 m pillangó

1. Sarah Sjöström (Svédország) 55.84 másodperc

2. Anna Ntuntunaki (Görögország) és Anasztaszija Skurdaj (Fehéroroszország) 56.35

200 m vegyes

1. Anastasya Gorbenko (Izrael) 2:05.17 p

2. Maria Ugolkova (Svájc) 2:06.41

3. Viktoria Zeynep Günes (Törökország) 2:07.67

...6. Ugrai Panna 2:09.31

4x50 vegyes gyorsváltó

1. Hollandia (Jesse Puts, Thom de Boer, Maaike de Waard, Kim Busch) 1:28.93 perc

2. Olaszország és Oroszország 1:29.40

(MTI)

(Borítókép:  Az aranyérmes Szabó Szebasztián a férfiak 50 méteres pillangóúszásának eredményhirdetésén a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon 2021. november 6-án.  Fotó:  MTI / AP / Szergej Gric)