Új magyar világklasszis született Rómában

DEBRE20220815060
2022.08.16. 06:21
Még két nap hátravan a római úszó Európa-bajnokságból, de Virth Balázs – két aranyérmesünk, Milák Kristóf és Márton Richárd edzője – már értékelte az Indexnek versenyzői eddigi teljesítményét. Miláktól a 200 méter pillangó döntőjében aranyérmet vár, a robbanásszerű fejlődésen átment Márton esetében már a bronzérmet is előre aláírná.

A mesteredzővel hétfő késő este, a 200 méter pillangó elődöntője után beszélgettünk – a futamból a világcsúcstartó, olimpia, világ- és Európa-bajnok Milák természetesen a legjobb, Márton a negyedik legjobb idővel jutott a keddi fináléba. Felvetésünkre, hogy mit szólt Milák hétfői úszásához 200 méter pillangón, így reagált:

Kristóf már ki van zsigerelve, az Eb a vége felé közeledik, de azért odatette magát az elődöntőben – mondta a szakember. – Odatette, de korántsem úszta ki magát, maradt még benne bőven tartalék, és mivel a keddi az utolsó úszása lesz ezen az Európa-bajnokságon, már nem kell spórolnia az erejével, biztosan ki fogja hozni magából azt, ami most benne van. 

A logikus kérdésre, hogy mit vár tanítványától a döntőben, talányos választ adott:

Aranyérmet. Az időt ne is kérdezze, azt sohasem tippelem meg, vagy ha meg is tippelem, azt mindig magamban tartom.

Szóba hoztuk, hogy a vasárnap arra is jó volt, hogy kiderüljön: Milák Kristóf sem robot.

Ez így van. A 100 pillangó döntője után negyedórával a 200 gyors elődöntője még neki is sok volt – ismerte el a tréner. – De azt követően volt majdnem egy teljes órája, hogy regenerálódjon, és a 4x100 méteres gyorsváltó utolsó embereként már szédületes időt, 47,24-et úszott, az egész mezőnyben a legjobbat. Szóval, kivételesen gyorsan regenerálódik, de csodát tenni egyelőre még ő sem képes. 

A Virth-minicsapat talán legkellemesebb meglepetését Márton Richárd okozta ezen az Eb-n. Egyrészt a 4x200-as gyorsváltó aranyérmes teljesítményében mutatott káprázatos úszásával, másrészt a 200 gyorson prezentált hatalmas egyénicsúcs-javításával, amivel csak 9 századdal maradt el Németh Nándortól és a középdöntőtől, harmadrészt pedig azzal, hogy vadonatúj versenyszámában, a 200 méter pillangón futamról futamra megjavítva egyéni rekordját a negyedik legjobb idővel jutott be a döntőbe, teljesen legitim éremesélyesként. A szakembert arról faggattuk, minek köszönhető Márton sikere.

Annak, hogy már nem Kristóf edzőtársának tekintjük, hanem a csapat teljes jogú tagjának, akinek nem az a dolga, hogy „aládolgozzon" a világcsúcstartónak, hanem kölcsönösen támogatják egymást – mondta Virth, aki annak idején Széchy Tamástól, majd Széles Sándortól tanulta a szakmát. – Magyarra fordítva: annak, hogy emberszámba vesszük. Ricsi ezért nagyon hálás, ez látszik a televíziós nyilatkozatain is, ahogy sugárzik az arca. Különben az edzéseken remekül kiegészítik egymást. Milák sokkal robbanékonyabb, Ricsi viszont kitartóbb, hiszen annak idején a Budafókában Horváth Tamás barátomtól olyan brutális edzéseket kapott, amelyek fantasztikus alap-állóképességet adtak neki. Minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy új magyar világklasszis született!

Végül Virth tippelt Márton eredményére a 200 pillangó döntőjében, ha nem is konkrét időeredménnyel:

Én már most látatlanban aláírnám a bronzérmét!

Kedden este minden kiderül.

(Borítókép: Márton Richárd (j) és Milák Kristóf a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás elõdöntőjében a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban, 2022. augusztus 15-én. Fotó:  Czeglédi Zsolt/MTI)



  • Tippek
  • Hírek