Nem tudnak leállni a magyar úszók Limában, újabb két érem a termésük

DEBRE20220811049
2022.09.03. 10:53
Másodszor is második lett Ábrahám Minna a limai junior világbajnokságon – a 400 után 200 vegyesen is sikerült ezüstérmet nyernie, míg nem kis bravúrral a fiúk 4x200-as gyorsváltója is odaért a dobogóra Bujdosó Zsombor, Bóna Benedek, Kovács Attila, Mészáros Dániel összetételben – közölte a Magyar Úszószövetség.

Az aranynapok után ezúttal egy ezüstös következett Limában – a program alapján persze sejteni lehetett, hogy a péntek Himnusz-hallgatás nélkül telik majd.

Az ötvenes döntőkben érdekeltek közül Székely Áron háton végül negyedik lett (az Eb-bronz után ezúttal 21 század hiányzott az újabb dobogóhoz), míg a többiek a nyolcadik helyen zártak, mind Komoróczy Lola Fanni pillangón, mind Andor Benedek gyorson. Fanninál ugyanakkor korántsem lényegtelen megjegyezni, hogy negyedórával az ötven hát elődöntőjét követően úszta le a pillangót, és előbbi távon több mint biztató idővel, elsőként kvalifikálta magát a fináléba. (Még egy elődöntősünk volt: Magda Boldizsár 13-ikként zárt pillén.)

Hanem a nap utolsó két számában előbb Ábrahám Minna hajrázott elsőrangúan – féltávnál még negyedikként fordult, a gyorsra harmadikként –, s bár a japán Mio Naritát nem lehetett megfogni, az Európa-bajnok spanyol Cadenst sikerült, így Minna ezüstérmes lett. Az éremkollekciója mindenesetre szépen alakul: két váltóarany mellett két egyéni ezüstje van (eddig) – idézte fel a MÚSZ közleménye.

Végül a férfi 4x200-as gyorsváltó fináléjára a délelőtti felállást kissé átrendezve álltak oda fiaink – Bujdosó Zsombor ugyan picit lemaradt, ám aztán Bóna Benedek 1:48.74-es repesztése már a negyedik helyre hozta fel a csapatot, Kovács Attila harmadikként adta át a váltót Mészáros Daninak, és a felnőtt Eb-n is ezüstöt szerző kiválóság az egész mezőny legjobb részidejével, 1:48.01-gyel a lengyelek és a brazilok előtt másodikként ért célba. Az utolsó váltásnál egy másodperccel vezető olaszokat sajnos még ő sem tudta behozni, 47 század maradt a taljánok előnyéből. Ám az ezüst így is parádés, elvégre ne feledjük: az Eb-n még csupán hatodik volt a gárda!

(Borítókép: Ábrahám Lilla Minna a női 4x200 méteres gyorsváltó előfutamában a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 11-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)