Három újabb magyar úszóérem Monacóból

2023.05.22. 09:23
Kovács Benedek és Szabó Szebasztián arany-, Sebestyén Dalma pedig ezüstérmet nyert vasárnap a Mare Nostrum elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, egyben záróállomásának befejező napján, Monacóban.

A kétnapos viadal honlapja szerint Kovács legjobb számában, 200 méter háton 1:58.45 perccel diadalmaskodott – tájékoztatott a Magyar Távirati Iroda. Ebben a számban tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes lett, az idei országos bajnokságon pedig megúszta az olimpiai induláshoz szükséges időt.

Szabó Szebasztiánnak 50 méter gyorson az esti programban kétszer is úsznia kellett, ugyanis a sprintszámokat úgy bonyolították le, hogy – a szombati selejtezők és negyeddöntők után – négy versenyző között rendeztek egy elődöntőt, majd a legjobb kettő részvételével egy finálét. Szabó az elődöntőben második lett az amerikai Michael Andrew mögött, a döntőben azonban 21.72-es idővel két századdal megelőzte tengerentúli riválisát.

A győri Sebestyén, aki szombaton 100 méter pillangón lett harmadik, ezúttal ugyanebben az úszásnemben, 200-on végzett holtversenyben a második helyen 2:10.27 perccel. Klubtársa, Jakabos Zsuzsanna 2:11.08-cal negyedik lett. Sebestyén a 200 méter vegyes fináléjában is érdekelt volt, itt 2:13.96-tal ötödikként csapott a célba. Női 100 méter gyorson Pádár Nikolett volt döntős, és 56.31 másodperccel nyolcadik lett.

A szombati nyitónapon Jakabos Zsuzsanna arany-, Sebestyén Dalma bronzérmes lett. A győri Jakabos a kétnapos viadal honlapja szerint 400 méter vegyesen 4:42.62 perces idővel diadalmaskodott, míg klubtársa, Sebestyén 100 méter pillangón 59.52 másodperccel lett harmadik.