- Sport
- Úszás
- úszás
- per
- fővárosi ítélőtábla
- világjátékok
- jakabos zsuzsanna
- verrasztó evelyn
- nemzeti versenysport szövetség
Pert nyertek az állam ellen, 200 millió forint jár az úszóinknak
Egy 2013-as kormányrendelet szerint Magyarország honorálja a sportolókat, amennyiben az első nyolc helyen végeznek ebben a versenyben. A Világjátékokon 17,5 millió jár az első helyezettnek, de a nyolcadik helyen végző is kap egymillió forintot, amennyiben a kritériumok teljesülése mellett van annyi részt vevő nemzet, amennyit a rendelet előír.
A Nemzeti Versenysport Szövetség szerint kilenc úszó olyan versenyszámban szerepelt, amelyért nem jár az éremprémium, ezért a szervezet nem is terjesztette fel őket az eredményességi jutalomra a sportért felelős államtitkárságnál. Az érintettek nem nyugodtak bele a helyzetbe, és bíróságra mentek. A következő sportolók fordultak jogorvoslatért:
- Jakabos Zsuzsanna (első számú felperes)
- Verrasztó Evelyn
- Balog Gábor
- Gyárfás Bence
- Senánszky Petra
- Szabó Szebasztián
- Takács Krisztián és
- Ugrai Panna
A bíróság első fokon az NVESZ-nek adott igazat, másodfokon aztán a Fővárosi Ítélőtábla helyt adott a sportolóknak. Az úszóknak kamatokkal együtt összesen 200 millió forint jár, írja a Telex a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva.
A lap megkérdezte az NVESZ jelenlegi főtitkárától, Andrejkó Edinától, hogyan kommentálja a szervezet a bírósági ítéletet, hibáztak-e, amire a következő válasz érkezett:
„Az NVESZ köztestület, nem kapott és nem rendelkezik információkkal ebben a témában, ezért nem tudunk önnek választ küldeni.”