Donát
1 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A spanyolokat kivertük, ez megvan

2008.07.08. 22:44 Módosítva: 2008.07.09. 13:06
A férfi vízilabda-válogatott hozta a kötelezőt. Nem játszottunk kimagaslóan, de simán nyertünk. A középdöntőben a németekkel csatázunk, mert a csoport élén Montenegró végzett, így ők kerültek egyből az elődöntőbe.

A horvátok pontot szereztek, ezzel eldőlt, hogy a spanyoloktól nem szabad kikapni. De a horvátok egyúttal pontot is vesztettek, így az id biztos volt, hogy a csoport élén már nem végezhet a magyar válogatott, nincs hármas körbeverés, Montenegrót nem foghatjuk be, mert az egymás elleni eredményben ők a jobbak.

A hazai pályán játszó ellenfél gyengén kezdett, de hamar belelendült. A malagai uszoda megtelt, bizonyítani akartak.

A magyarok hozták el a labdát, de az első gól csak két perc elteltével született, azt a házigazdák szerezték. Ezek után viszont csak a mieink találtak be az első harmadban. Mindkétszer emberelőnyből voltunk eredményesek, előbb Hosnyánszky, majd Biros Péter révén. Tizenkét kapura lövés volt az első harmadban, mégis csak három gól született.

A második negyedet a spanyolok kezdték, és ismét övék volt az első gól. Nem telt el egy perc sem, Xavi García már a második találatát jegyezte. Többször is szerencsénk volt, kétszer a kapufa segített, miközben Kiss Gergely Varga remek passzából, óriási ziccerből nem hibázott. Hiába váltogattuk bekkjeinket, sorban szórták ki őket a játékvezetők, így Xavi García ismét betalált előnyből. Mi is kaptunk fórt, Kiss Gergely rögtön ki is használta. A spanyolok lelkesen folytatták, az első half utolsó percének elején sikerült egyenlíteniük, Perrone bombájáról a blokk és Szécsi is lemaradt. Döntetlennel jutottunk el a mérkőzés feléhez.

A harmadik harmadban mi hagytuk ki az első lehetőséget, utána kétszer is hatalmas ziccerben védett a spanyol Aguillar. A mérkőzés e szakaszában hét magyar kiállítással szemben mindössze három spanyol volt. Két kivédekezett hátrány után Varga Dániel első Eb-gólját szerezte. Alig húsz másodperc után ismét ő volt eredményes. Először mentünk el két góllal. Remekül védekeztünk, de Xavi Garcíát nem bírtuk tartani, szép ejtéssel szépített.

Jött a mindent eldöntő utolsó felvonás. Szécsi-bravúrokkal kezdődött, Biros-kapufával folytatódott. Hatalmas tűzijátékot rendeztünk, de nem sikerült betalálni, nem úgy, mint Marc Minguelnek, aki hibánkat kihasználva egyenlített. Biros gyönyörű ejtéssel ismét a magyar válogatottat juttatta előnyhöz, ekkor csak három és fél perc volt hátra. 2:39-nél nagyon fontos emberelőnyös helyzethez jutottunk, Varga Dánielnagy gólt lőtt, újra két góllal vezettünk. A végén is remekül védekeztünk emberhátrányban. 52 másodperccel a síp előtt Molina tette izgalmassá a meccset. A végén kaptunk még egy előnyt, de inkább elpasszolgattuk a labdát, így maradt a 8-7 és a továbbjutás.

Eredmények

Magyarország-Spanyolország 8-7 (2-1, 2-3, 2-1, 2-2)

Gólszerző: Varga D. 3, , Biros 2, Kiss Gergely 2, Hosnyánszky, ill. Xavi García 4, Perrone, Minguel, Molina.

A csoport, 5. forduló: Montenegró-Szlovákia 13-4 (3-0, 2-1, 4-2, 4-1), Görögország-Horvátország 10-10 (1-0, 2-3, 3-3, 4-4), Magyarország-Spanyolország 8-7 (2-1, 2-3, 2-1, 2-2)

A csoport végeredménye: 1. Montenegró 12, 2. Magyarország 12, 3. Horvátország 10, 4. Spanyolország 6, 5. Görögország 4, 6. Szlovákia 0.

B csoport, 5. forduló: Németország-Macedónia 7-5 (1-1, 2-1, 1-1, 3-2), Románia-Oroszország 14-10 (3-4, 3-4, 6-1, 2-1), Szerbia-Olaszország 11-8

A csoport végeredménye: 1. Szerbia 13, 2. Olaszország 12, 3. Németország 9, 4. Macedónia 4, 5. Románia 4, 6. Oroszország 1

A negyeddöntőben: Magyarország-Németország, Olaszország-Horvátország. A montenegrói és a szerb válogatott már az elődöntőbe jutott.