Megnyertük, és csak ürességet éreztem

2008.10.03. 00:05 Módosítva: 2008.10.03. 15:44
Még tavasszal felírta szobája falára, hogy olimpiai bajnok. Miután teljesült az álma, letépte. Varga Dénes, 21 éves vízilabdázó előtt már más célok vannak. "Az olimpiai bajnoksággal nem többem lett, hanem több lettem" – mondta a csapat legfiatalabb játékosa. Kora miatt nem volt benne komplexus a csapattársak között.

Varga Dénes két olyan gólt lőtt a pekingi vízilabdadöntőn, amelyek nagyon is megmaradtak a szurkolók emlékezetében. Rengetegen beszéltek róla és pazar mozdulatáról, szemtelenségéről, kivételes technikai tudásáról.

03

Az elsőnél kiszorított helyzetből befelé nézett, szinte az alapvonalról a hosszú sarokba bombázott. A másodiknál teljesen ütemtelenül, mindenkit meglepve csuklóból választotta a rövid sarkot.

„Bevillant egy ilyen gól, azt is az amerikaiaknak lőttem, le is játszottam magamban, de nem ez volt a döntő. Azt a kis rést abban a pillanatban úgy láttam, mintha tátongó lyuk lenne, kitágult a kapu sarka, könnyűnek éreztem magam, hívott, és én oda lőttem a labdát. Éreztem, csak gól lehet” – mesélte az első találat hiteles történetét. Akkor is elvállalta volna, ha nem amerikai van a kapuban, mert volt önbizalma; a két évvel ezelőtti Eb-döntőn a világ egyik legjobbját, a szerb Sefiket is meglepte egy váratlan mozdulattal.

Varga Dénes idén bajnokságot nyert, az olimpiai aranyérmes csapat legfiatalabb tagja volt, nemcsak a döntőben lőtt fontos gólokat, mindjárt az első meccsen Montenegrónak is. Mivel az volt a tizedik, egyúttal az egyenlítést jelentette.

Névjegy:

Született: 1987. 03. 29.

Nevelőedzői, UTE: Kis József, Godova Gábor, Csombor Zoltán, Petrovics Mátyás

Edzője, Vasas: Földi László

Korosztályos válogatottbeli sikerei:

2002: Junior Eb 2., Bari (edző: Godova Gábor)

2003: Ifi Eb 2., Isztanbul (Merész András), Junior VB 2., Nápoly

2004: Junior Eb 3., Málta (Merész András)

2006: Junior Eb 2., Nagyvárad (Keszthelyi Tibor)

2007: junior vb 1., Long Beach

Felnőttek:

2006: Világkupa 2., Budapest

2006: Európa-bajnoskág 2., Belgrád

2007: világbajnokság 2., Melbourne

Magyar bajnok (2007, 2008 Vasas)

6x utánpótlás bajnok

2x magyar bajnoki 2. (2005, 2006)

Szuperkupa-győztes (2006)

„Úgy vágtam neki az olimpiának, hogy szeretnék egy fontos meccset eldönteni. A vágyam teljesült, ha nem is nyertünk Montenegró ellen, mert lelkileg sokat jelentett. Így maradt esélyünk arra, hogy csoportelsők lehessünk, nem kellett emészteni magunkat” – emlékezett vissza.

Varga már az olimpia előtt fél évvel felírta a falára, hogy olimpiai bajnok, nem nagyképűségből, de azt akarta, hogy mindig a szeme előtt legyen a cél.

Édesanyja kérdezte testvérét, a szintén bajnok Dánielt, miért nem teszi ugyanezt, mire azt a választ kapta, mert Dumi már megtette, így neki csak benne kéne lenni a csapatban. A Dumi becenevet édesanyjától kapta másfél évesen, amikor még nem formálta jól a szavakat, mégsem állt be a szája.

A játékos amúgy a legkisebb a családban, mindhárom bátyja pólózott. „Zsoltra azt mondják, isten volt a vízben, csak a szorgalma nem volt meg.” Játszani nem látta, 2000-ben nézett végig először vízilabdameccseket, addig csak az uszodában, testközelből érdeklődött a sportág iránt.

„Amikor ezt elmondtam a többieknek, megdöbbentek. Hatan már akkor, Sydneyben nyertek, én meg akkor néztem szakmai szemmel először a meccseiket. Viszont azokat legalább ötvenszer visszanéztem, még idézni is tudtam Benedek Tibiéknek a szerbek vagy az oroszok elleni közvetítésből. Ez megint csak meglepte őket. Talán ez is igazolja, hogy nem volt a koromból adódóan szemernyi komplexus se bennem, nem is éreztették velem, hogy fiatalabb vagyok, erre a csapatra ez lenne az utolsó, ami jellemző. Minden percét élveztem a pekingi olimpiának.”

02

Varga jelmondata: „Minden fejben dől el.” Lelki felkészülését mindig a legfontosabbnak tartotta, mert ha mentálisan rendben van, bármit tesz, csak jól jöhet ki belőle.

„Felemelni az energiaszintet, csak a játékra összpontosítani, minden más zavarót kiszűrni és kizárni. Korábban könnyen dühös lettem, azt hittem, az kell, hogy jól játsszak. Nagy tanulság, hogy idegesen, mérgesen, görcsösen nem lehet jó megoldásokat választani. Idén nyárra kihalt belőlem ez az állapot, nyugodt, higgadt vagyok. Ilyenkor az ösztönös a megoldások is maguktól jönnek.”

A fizikális felkészítés fontosságát is kiemelte, mert döntő pillanatokban csak akkor jönnek ki a jó megoldások, ha a test kiváló állapotban van.

Életét az edzés mellett a tanulás tölti ki, a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) sokkal közelebb áll hozzá, mint a sportmenedzser szak, oda egyszer ment el vizsgázni, de a sok idegen arcot látva elbizonytalanodott.

Legnagyobb dicséretét az egyik volt újpesti játékostól kapta. Szabó Zoltán azt mondta, nagy örömet okozott neki az egyik pörgetett lövésével. „A célomat is meghatározta ezzel a mondattal.”

És mennyit változott az élete és önmaga, mióta a márványtáblára is felvésték a nevét? „Semennyit” – oszlat el minden illúziót.

01

„Elismerik, persze, ez nem kétséges, de az olimpiai bajnoksággal nem többem lett, hanem több lettem, ez pedig a sporthoz való hozzáállásomat, kitartásomat és önbizalmamat növeli. A feliratot letéptem már a falról, már klubcélok vannak előttem, de még nem írtam ki semmit.”

Az olimpiai győzelem utáni perceket másként képzelte, bár felemelő volt, hogy testvérével örülhetett, ő ugrott Dániel nyakába, és a kapitány megköszönte neki.

„Furcsa, de üres voltam. Megnyertük, felülkerekedtünk mindenkin. Erre készültünk, készültem egész életemben, mégis üres voltam. Mentünk boldogan körbe a medence partján, jó volt nézni a szurkolókat, akiket még soha az életemben nem láttam, jó volt, hogy örömet okoztunk nekik, és integetni, de nagyobb katarzisra számítottam. Talán még könnyekre is. Ebben a lelkiállapotban tényleg lepereg az életed filmje, nekem is bevillantak a különböző események képei, a kezdetről, a szerb juniorok legyőzéséről, és még rengeteg minden. Amikor hazajöttünk, egy csapásra megváltozott minden. A fogadtatás, a gratulációk után tudatosult bennem, mit jelent ez nekünk, nekik, mindenkinek.”

Varga Dénesnek régebben volt egy súlyos autóbalesete, szembe kellett néznie az életveszéllyel. Erről már nem szívesen beszél. „Ez a téma már nem aktuális bennem. Minden a helyes útra terelt, a vízilabdához" – összegzett.

A masnikötés és a japán nyelv

Mivel az olimpiai akkreditációknál az útlevélben szereplő valamennyi nevet fel kell tüntetni, így Dumiról hamar kiderült, hogy Andor névre is hallgat, amit persze nem használ, csak a keresztapját hívják így. Biros Péteren kívül kevesen zrikálták vele, de ő rendszeresen. Amiatt már nem találják meg, hogy sapkájára masnit nem tud kötni, ezért tesz rá csomót. Japánul már nem nagyon beszél, pedig a gimnáziumban négy éven át fakultatívan tanult. A katakanákkal még mindig barátságban van, néhány betűt is le tud írni. Emellett szereti az Isten Háta Mögött metálzenekart, ő jut a legkorábban a felvételeikhez, mert a testvére stúdiójában végzik az utómunkálatokat.