A vízilabdázók nem bírtak a németekkel

2009.07.22. 19:32
A magyar vízilabda-válogatott kétszer is vezetett két góllal a Németország elleni csoportmeccsen a római világbajnokságon, de nem tudott nyerni. Az utolsó körben dől el, a szerbekkel vagy a spanyolokkal kell negyeddöntőznünk.

Szerbia, a magyar válogatott örökös riválisa, a vb-győzelem két legnagyobb esélyesének egyike a csoportkör első fordulójában kikapott Spanyolországtól. Ez azt jelentette, hogy a másik legnagyobbb esélyes, azaz a magyar válogatott már a negyeddöntőben összefut mumusával, legalábbis amennyiben csoportja élén végez. Megpróbáljuk-e elkerülni a szerbeket? – merült fel a kérdés az olimpiai 10. németek elleni találkozó előtt, hiszen más rivális nincs, akitől ki lehetne kapni, Kanadát levertük, Dél-Afrikát csak agyonvágni tudjuk.

A meccs jól indult, de elég döcögősen folytatódott, a labdát elhoztuk a ráadásnál, egykettőre szereztünk két gólt, de az első negyed folytatásában már csak a németek voltak a vízben. Háromszor találtak be zsinórban, nekünk csak kapufánk volt, és ha eltaláltuk a kaput, akkor a kapust is, 2-3-nál jött az első szünet.

A második ráúszás is a mienk lett, a negyed nagy tempóval és elhibázott helyzetek sorával kezdődött, azzal is folytatódott. Ritka dolog a vízilabdában, egy árva gól esett, azt szerencsére mi lőttük, Hosnyánszky tökéletes ziccerben talált be, 3-3-mal jutottunk el a félidőig.

Az újabb gólra a harmadik negyed negyedik percéig kellett várni, vezettünk megint. Kisvártatva Biros lódult meg egyedül – ez volt az első megúszásunk –, belőtte határozottan. Aztán a németek majdnem két teljes góltalan felvonás után megint beszenvedtek egy labdát Gergely kapujába, 5-4. Az utolsó menetben Hosnyánszky messziről talált be, 6-4-nél úgy tűnt, megvan a meccs. A németek azonban összeszedték magukat, egyenlítettek, és megtették ezt azután is, hogy Hosnyánszky – a messze legjobb magyar – ismét megszerezte a vezetést. A vége tehát 7-7 lett.

A történtek után az utolsó fordulóban dől el, hányadik helyen zárunk a csoportban. Elsőre mi 9 góllal vertük Kanadát, a németek 10-zel Dél-Afrikát. Kettővel többel kell tehát elintéznünk az afrikaiakat, mint amennyivel a németek elintézik a tengerentúliakat, akkor lehetünk csoportelsőt, azaz akkor szerbezhetünk már a négy közé jutásért. Taktikázni nincs miért, a ma látott magyar csapatnak a spanyolokkal sem lenne könnyebb dolga.