Megnézetem magam gyorsan az orvossal

2009.10.05. 21:28
Komjádi Béla neve mellett a legendás jelző mindig ott áll, róla is neveztek el uszodát, Hajós Alfrédról szintén, Széchy Tamás úszópápa is ezt a megtiszteltetést kapta. Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat kapitányának még életében járt ez a kitüntetés. Rá szavaztak, nagy fölénnyel nyert, büszke erre, de holnaptól már szerényen és alázattal dolgozik tovább az újabb sikerekért.
kemeny1

“Sokáig ne tartsa a betonban a kezét, Kemény úr, mert gyorsan köt, és ezekre a kezekre még szükség lesz” - kapta a jó tanácsot a vízilabda-válogatott kapitánya, Kemény Dénes, akinek a kéznyomát is megörökítették Miskolcon, nem csak a nevét.

A frissen átadott városi uszodát róla nevezték el hétfő délután, a bejárattól jobbra található egy kis tábla, amely mindig erre fogja emlékeztetni az ide betérőket.

“Kemény Dénes a csapatjáték szimbóluma, ezért nem csak névadóként, példaképként is szükségük van rá a miskolciaknak” - hirdeti a tábla.

A kapitánynak konkrét kötődése nincs a városhoz, mert eddig uszoda hiányában nem jöhetett ide, ennélfogva élményeket sem szerezhetett, de az Állatorvostudományi Egyetemen szerzett barátai közül sokan miskolciak, velük mindig tartotta és jelenleg is tartja a kapcsolatot.

Keményt a miskolciak választották névadónak, 296-an szavaztak rá, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina harmincat sem kapott a helyi újságban megjelent szelvényből.

“Ki tudja, milyen oknál fogva, a csapatom mindig a ragasztó szerepét töltötte be. Összeragasztotta azokat a szétszakadt kapcsolatokat, amiket a politikai ellentétek okoztak. Egyszer sem éreztem, hogy amikor nekünk szurkolt volna valaki, akkor szó lett volna politikáról. A csapatomat mindig pártkötődés nélkül biztatták, erre büszke vagyok. Talán ez okozhatta, hogy engem választottak” - mondta a londoni olimpiáig biztosan ténykedõ szakvezető.

“Nem, nem, ilyenre számítani nem lehet. A harmadik olimpiai arany után, az eddig elért eredményeket látva, azért elgondolkodtam rajta, hogy egyszer talán rólam is elneveznek valamit, ahogy Komjádi Béláról, aki ott van a márványfalon. A mostani pólóban, ebben a párbajvízilabdában, ahol már nem körmérkőzés van, mint korábban, hanem egyenes kiesés, elég nagy eredmény, hogy háromszor sikerült ismételnünk az olimpián. Arra gondoltam, hogy a dédunokám úgy megy be egyszer valamelyik uszodába, hogy rólam nevezték el. Arra azonban, hogy én úgy jövök ide, hogy kint lesz a nevem, na arra nem számíthattam. Nagy büszkeség. Meg is borotválkoztam, mert mégis hogy néz az ki, beletenyerelek a betonba, és borostás vagyok a képeken.”

kemeny2

Amikor meghallotta, hogy a többség őt szeretné névadónak, rögtön fel is hívta orvosát, és bejelentkezett hozzá.

“Nem tudom, mit fog mondani, kedden megyek hozzá, de ezzel csak azt akartam érzékeltetni, nem hétköznapi, egyáltalán nem szokványos, hogy egy sportember aktív időszakában ilyen elismerést kap. De azt azért halkan megsúgom, remélem, azt mondja, minden rendben velem, és nem halok meg” - viccelődött.

Nyugodtan aludt, pedig nem a szokott környezetében tette, hanem Lillafüreden volt, és ahogy az ünnepségnek vége, már soron következő feladataival foglalkozik. “Szerényen, alázattal dolgozom értük, a játékosaimért és a jövő sikereiért.”

Kifejtette, neki nem kell érvelnie a vízilabda olimpiai tagságáért, mert az elmúlt két olimpián a nézettség a helyszínen - hála a magyar szurkolóknak -, és tévékben is jelentős volt. A vízilabda az Aquatics, vagyis a vizes sportágak fontos része, nem hiszi, hogy ezt az egységet meg kellene bontaniuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéshozóinak, akik szerdán szavaznak a programról. “Az olimpiai programba legkorábban a póló került be, remélem, hogy még sokáig ott is marad.”

Miskolc fellegvárrá akar válni

A miskolci uszodát 1,5 milliárd forint állami támogatásból építették fel, ehhez a város 700 milliót tett hozzá - jelentette be Káli Sándor polgármester. Abban bízik, hogy az egész magyar vízilabdának jót tesz, egyúttal az úszásnak is, hogy van egy uszoda, amelyikben a gyerekek jól érzik magukat. Beck György, a Vodafone, illetve a vízilabda-szövetség társelnöke közölte, 5 millió forinttal támogatja az utánpótlást, hogy minél hamarabb fellegvárrá válhasson Miskolc. Biros Péter egyébként a városban született, de nem szavaztak rá, mert sikereit részint külföldön, részint az Újpestben és az Egerben érte el. Az uszoda mellett olimpiai sétányt is kialakítanak, az első fát Czene Attila olimpiai úszóbajnok ültette el.