Edina
2 °C
15 °C

Kiss Gergely a Vasas pólósa lett

2010.06.22. 12:19

Kiss Gergely a TEVA-VasasPlaket együttesénél folytatja pályafutását: a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki a montenegrói Primorac Kotortól tért vissza Magyarországra, két évre írt alá a honi bajnok- és kupagyőztes csapathoz - adta hírül kedden a piros-kékek honlapja. A harminchárom esztendős, balkezes szélső hazaigazolásáról szólva úgy fogalmazott, hogy itthonról a válogatott munkájába is könnyebben tud bekapcsolódni.

„Amikor úgy döntöttünk, hogy családostól Kotorba költözünk, értelemszerűen nem hosszú évekre terveztünk, úgy fogtuk fel, mint egy érdekes kalandot, aminek két-három év után vége lesz majd. Most jött el ennek az ideje. Szerepet játszott ebben a honvágy, az, hogy szerettük volna itthon tovább építeni az életünket. A Vasastól szimpatikus ajánlatot kaptam, és már tizenöt éve, fiatal játékos korom óta próbál magához csábítani a piros-kék klub. Szóval hazajöttem, na persze ez csak vicc, de fontos szempont volt az is, hogy Budapesten maradjak.”

A válogatott honlapjának adott nyilatkozatában Kiss - aki két idényt játszott a kotoriaknál, az együttessel az első szezonban az Euroliga Final Fourját is megnyerve - kitért rá, hogy Magyarországról a Vasas mellett a Ferencváros és az Eger is hívta. Hozzátette: nagyon örül, hogy a következő bajnoki évben együtt játszhat a Vasashoz visszatérő kétszeres ötkarikás aranyérmessel, Steinmetz Barnabással.