Ünnepi edzést is tartott a férfi vízilabda-válogatott

Hétfőn és kedden összesen három edzést tartott Szentendrén a férfi vízilabda-válogatott, amelynek szövetségi kapitánya, Kemény Dénes ez alkalommal 17 játékost hívott meg az összetartásra.

A nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu beszámolója szerint a legutóbb - még a február végi Volvo Kupán - együtt szerepeltekhez képest csak a két reccói légiós, Kásás Tamás és Madaras Norbert hiányzott, illetve a kapusoknál Gergely István helyett most a sérüléséből felépült Szécsi Zoltán kapott meghívást.

Kemény Dénes tájékoztatása szerint már a hétfői két edzés is nagyon jó hangulatban zajlott, hasznos volt, az ünnepnapon tartott gyakorlás során pedig úgy kellett visszafogni a játékosokat.

„Tegnap egykapuzással gyakoroltunk hátrányt-előnyt és már nem sok mindent kellett mondjak. Január óta dolgozunk és a Volvo-hét is nagyon sokat segített. Nem akarom azt sem, hogy unják, hogy a könyökükön jöjjön ki, mindenesetre kezdenek reflexszerűvé válni a mozdulatok, majd ehhez hozzá teszünk újdonságokat, ami majd megint érdekes lesz” - mondta az olimpiai bajnoki címvédő csapat szakvezetője.

A válogatott legközelebb két hét múlva találkozik, már a Margitszigeten, aztán lesz még egyszer közös két napjuk. A közvetlen felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra május 30-án tervezte elkezdeni a kapitány, de a bajnoki rájátszás menetrendje alapján elképzelhető, hogy már előbb összehívja a társaságot.

A hétfői és keddi gyakorláson részt vett játékosok

kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán

mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59