Kiszedték a varratokat, várja a válogatott

A 2004-es olimpiai bajnok vízilabdacsapat centere Steinmetz Ádám volt, de négy év múlva Pekingben – sérülés miatt - nem lehetett a győztes csapat tagja. Azóta is sokat kínlódott porckorongsérvével, meg is műtötték pár hete.

„Nehéz műtéten vagyok túl, a napokban vették ki a varratokat, gyakorlatilag mostanság mehetek először vízbe. Nagyon örülök a meghívásnak, nagy megtiszteltetés a válogatottban játszani. Hosszú idő után térhetek vissza, és remélhetőleg most már túl vagyok a peches szérián, a mikor sok sérülés hátráltatta a pályafutásomat."

"Hozzá kell tegyem, hogy a hétfői és keddi edzéseken még csak könnyített munkát tudok végezni. Ezért külön is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy így is meghívót kaptam, vagyis fontos a kapitánynak, hogy ott legyek, szokjam a légkört, együtt legyek a fiúkkal még akkor is, hogyha az edzés érdemi részébe még nem tudok bekapcsolódni” – mondta a válogatott hivatalos honlapján a center.

„A gyengeséget és a zsibbadást még érzem, ez remélhetőleg egy-másfél hónap múlva teljesen elmúlik. Persze nem fogom ezt tétlenül várni, mindent megteszek azért, hogy minél előbb formába kerüljek. Kotorba is várnak vissza a szezon végére, remélem, addigra be fogok tudni kapcsolódni, de a lényeg az, hogy május végére, addigra, amikor elkezdődik a válogatott felkészülése, már bírjam a válogatottban megszokott terhelést."

A válogatott júliusban játszik a kínai világbajnokságon.

A válogatott keret

Baksa László, Gergely István, Szécsi Zoltán (kapusok)
Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Vámos Márton, Vörös Viktor (mezőnyjátékosok)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59