Szilárda
0 °C
6 °C

Biczó megmutatta, miért félhet tőle Phelps

2011.07.26. 05:36 Módosítva: 2011-07-26 08:21:27

A sanghaji vizes világbajnokság harmadik napján délelőtt versenyeztek először a férfiak 200 pillangón. Az előfutamokban két magyar is volt, Biczó Bence valamint Cseh László.

Biczó Bence és Michael Phelps
Biczó Bence és Michael Phelps

A 18 éves pécsi versenyző a harmadik futamban volt érdekelt, és ugyan nem kezdett erősen, száznál is még csak harmadik helyen fordult, a táv második felében nagyon szépen, jó erőbeosztással úszott. Nem jött ki megfelelően neki a benyúlás, de így is verte Scott Claryt.

Eredménye 1:55,71, összesítésben a harmadik legjobb, így jutott a legjobb tizenhat közé.

Az amerikai Michael Phelps majdnem egy másodpercet kapott tőle, a tizennégyszeres olimpiai bajnok 1:56,77-tel csapott a célba, amivel a tizenegyedik helyen áll jelenleg.

A swimnews.com amerikai szaklap szerint Biczó lehet az, aki lezárja a Phelps-korszakot, és a magyar úgy is mozgott, mint akiben van még tartalék, és ezen az eredményen is képes javítani, egyszersmind akár tizedekkel is 1:55 alá kerülni, ami természetesen egyéni rekordja lenne.

Sántics Béla edző emlékeztetett arra, hogy az elődöntőben – magyar idő szerint délután kettő körül - már másfajta taktika kell, mert először a nyolc közé kell bejutnia, hogy egyáltalán a helyezésekért, akár az éremért csatázzon a szerdai döntőben.

A hajnali előfutamokban egyébként az osztrák Dinko Jukic érte el a legjobb időt, 1:55,25-öt úszott.

Cseh László egyelőre a nyolcadik, nagyon bekezdett futamában, százig simán az élen haladt, utána folyamatosan kezdték lehagyni a táv utolsó ötven méterén. Végül a nyolcadik idővel jutott tovább. A döntőért ezt legalább meg kell őriznie.

„Túl erős volt az első száz, nagyon bekezdtem, az utolsó ötvenre gyakorlatilag meghaltam. Jó lett volna jobb időt úsznom, de a lényeg az, hogy továbbmentem” - mondta Cseh, a szám 2008-as olimpiai ezüstérmese.

A nők 200 méteres versenyében az 1:56.44 perccel hazai rekorder Mutina Ágnes a negyedik (1:57.40), míg Verrasztó Evelyn (1:58.27) a 14. időt úszta, és várhatja az esti folytatást az elődöntőben.

A férfi 800 m gyorson Gyurta Gergely - másodpercekkel elmaradva legjobbjától - 8:06.14 perccel csak a 25. lett, Kis Gergő, a szám 2008-as Európa-bajnoka viszont országos csúcsát, a 2010. augusztus 13-tól élt 7:51.93-at alaposan megjavítva 7:48.33 perccel nyerte futamát, s jutott be a szerda esti fináléba összesítésben a negyedik legjobb idővel.