Kilencedik a női pólóválogatott

2011.07.27. 08:33

A 9. helyen zárt a magyar női vízilabda-válogatott a sanghaji vizes világbajnokságon, miután utolsó mérkőzését megnyerte a kubaiak ellen.

Az alsóházi helyosztón remekül kezdett Merész András együttese, amely első három akcióját kivétel nélkül góllal fejezte be. Czigány Dóra nyitotta a találatok sorát, ő később duplázott, míg a kettő között Bujka Barbara centerből volt eredményes (3-0). Aztán romlott a magyar csapat támadásainak és védekezésének a hatékonysága is, a kubaié ugyanakkor javult, s 3-2-re felzárkózottű. Keszthelyi Rita átlövése célt ért (4-2), de egyértelműen visszaesett a magyarok játéka.

A gyenge pólót folytatták a második negyedben is a mieink, nem meglepetés, hogy Kuba kiegyenlített (4-4), s bár Antal Dóra és Menczinger Kata révén 6-4-re megint elhúzott a gárda, a nagyszünet előtt volt még egy kubai gól (6-5).

Bujka villámgyors centergólja, majd Takács Orsolya húzása (8-5) javított a hangulaton a harmadik negyed elején, később Keszthelyi pattintása csorgott a kapuba, Szücs Gabriella pedig a jobb felső sarok kilövésével nyugtatta tovább a kedélyeket (10-5), kezdett helyreállni a női vízilabdavilág rendje. Olyannyira, hogy Czigány triplája már hatgólos előnyt jelentett (11-5).

A befejező játékrészben azért kubai találat is született (kettő is), a végjátékban azonban nem lehetett kérdéses: győzött - a hajrában még Takács volt eredményes - a magyar válogatott (12-7), s a kínai vb kilencedik helyén végzett.

Merész András szövetségi kapitány: "Azt kértem a lányoktól, hogy élvezzék a mérkőzést, de nem hiszem, hogy élvezték... A vb végére még azok is elkészültek az erejükkel, akikről nem gondoltam volna. A csapat játékereje, sajnos, jelen pillanatban a 9. helyre elég."

Magyarország-Kuba 12-7 (4-2, 2-3, 5-0, 1-2)

A magyar góldobók: Czigány 3, Bujka, Keszthelyi, Takács 2-2, Antal, Menczinger, Szücs 1-1