Gyurta bejelentkezett, 3. a női gyorsváltó

2011.07.28. 05:48

A sanghaji úszó-világbajnokság csütörtöki versenynapja Bernek Péter hatalmas úszásával kezdődött. A 200 háton versenyző ifjúsági olimpiai bajnok, aki áprilisban múlt 19 éves, a második helyen jutott a tizenhat közé.

1:57.23-as ideje már csak azért is figyelemre méltó, mert a vert mezőnyben van mögötte a szám olimpiai bajnoka, Ryan Lochte vagy a japán Irie.

Berneknek még egyszer úsznia kell a döntőért, de ha nagyjából ilyen időt ér el, akkor feltétlen ott lehet a legjobb nyolc között.

Gyurta Dániel profin és higgadtan versenyzett 200 mellen, előfutamában az ausztrál Brownnal nagy versenyt vívott, de figyelt arra, hogy nyerjen. A negyedik idővel (2:10.78) ment a tizenhat közé.

A japán Kitadzsimát nem érdekelte a presztízs, kikapott az ausztrál Jamiesontól. Mindketten gyengébb időt úsztak Gyurtánál, és a litván Titenis volt a legjobb.

Már most is rendkívül kiegyenlített a mezőny, nem kizárt, hogy most is egy század dönt, mint a két évvel ezelőtti győzelemkor. Ne szaladjunk viszont ennyire előre, mert ahogy a versenyző mindig emlékeztet rá, a döntőt úgy lehet megnyerni, hogy előbb be kell oda jutni. Ez a feladat vár rá kora déluán.

A nap jobban nem is záródhatott volna, hiszen az Európa-bajnok női 4x200-as gyorsváltó a harmadik idővel jutott a fináléba.

A döntőről éppen lecsúszó Mutina Ágnes jól kezdett, Verrasztó Evelyn is 1:58-as időt úszott, úgy adta a vezetést Hosszú Katinkának. Az Amerikában tanuló világbajnok továbbra is keresi a formáját, ő úszta a leggyengébb időt a mieink közül, de ő is 1:58.57-re volt képes.

A hajráember, a 200 pillangón is döntős Jakabos Zsuzsa igazolta, neki megy a legjobban Sanghajban, de kanadai riválisát így sem tudta verni, pár század volt a két ország közti különbség.

Az Egyesült Államok kimagaslott a mezőnyből, mögötte Kanada végzett. Minket Kína követ és az angolok valamint az ausztrálok.

A lányok előzetesen visszafogottan nyilatkoztak, de felcsillant a remény, hogy egy igen komoly eredményt el lehet érni, és most már feltétlen ösztönzően kell hasson, hogy az érem sem elérhetetlen. Magyar női váltó világbajnokságon még sohasem volt érmes.

Ha 1:58 alatt úsznak Jakabos mellett még ketten, és Hosszú igazi csapatemberként javul, akkor meglehet a történelmi bravúr. Neki feltétlen kedvező, hogy 200 pillangón gyorsan kiesett, Jakabosnak viszont a váltódöntő előtt egyéniben is helyt kell állnia.