Gyurta csellel verte a veretlen japánt

2011.07.30. 11:55
Gyerekkora készül a japán Kitadzsima legyőzésére, a sanghaji világbajnokságon élt az eséllyel, és megvédte címét Gyurta Dániel. Profin, hidegvérrel, klasszisként versenyzett, mert vezetni a célban kell.

A 2008-as olimpián Gyurta Dániel edzője azt mondta, reálisan nem lehet az ötödik helynél jobbat várni tanítványától, mert még nem tud úgy tolni a lábaival. 2009-ben is még leginkább a hajrájában bízhatott, és úgy lett világbajnok, hogy húsz méterrel a vége előtt még ötödik volt, csak a célban vezetett, úgy nyert egy századdal.

A tavalyi Gyurta már tudott tolni – az európai mezőnyben nem volt szükség kivételes hajrájára -, egyre erősebb lett, ezt bizonyította a százas ideje, és százon egy perc körüli úszó lett, ami az alapfeltétele annak, hogy kétszázon még jobban érvényesülni tudjon.

Sanghajban megmutatta, még mindig az ő hajrája a legjobb, amelyiket ezúttal - cselesen - fokozatosan építettek fel, nemcsak egy nagy megindulás volt benne.

„Nekem a legfontosabb célom a címvédés volt. Úgy készültem mindvégig, hogy megnyerhessem. Vártam, hogy Kitadzsima itt legyen, mert őt is le akartam győzni, és mindvégig éreztem és tudtam, hogy képes is vagyok erre, mert hét év eltelt az első csatánk óta” – értékelt a győztes.

„A beérkezésem után a testvéremet kerestem a lelátón, rá néztem, mert ő is pontosan tudja, mennyit dolgoztam ezért” – vallotta be.

Így tüzelte Kitadzsimát Salo

Kitadzsima edzője az a Dave Salo, aki Hosszú Katinkát is felkészíti pár éve Amerikában. Salo amikor együtt vacsorázott az Algériába szakadt Tőrös Károllyal, megkérdezte, szerinte ki nyeri a 200 mellt. Tőrös Gyurta nevét mondta, ami Salót meglepte kicsit, és azonnal tüzelni kezdte Kitadzsimát, hogy már nem őt tartják a legjobbnak. Nem sikerült.

A verseny egyik legfontosabb pontját részletesen is kifejtette, elemezte. „Volt egy olyan pillanat, amikor azt hittem, mindennek vége, mert a százötvenes forduló után szétestem. Akkor hirtelen meg is ugrott az ellenfelem. Nem volt ez túlságosan látványos, csak lecsúszott a lábam a falról az elrugaszkodásnál, kiestem a ritmusból. Lehet, azért nem is volt ez annyira szembetűnő, mert Koszuke fordult egy hatalmasat, nem tudom. De akkor megugrott a távolság. Nemcsak egy rossz mozdulat volt, annál komplexebb ez a probléma, de aztán visszajöttem, rendeztem a mozgásomat. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy most ment el minden. A következő húzásnál viszont már nyoma sem volt ennek a kibillenésnek” – ismerte el őszintén.

„Úgy gondolom, nem fizikailag, hanem mentálisan volt nehezebb ez a verseny. Számítottunk a taktikájára, az erős kezdésre, pontosa tudtam, hogy kiengedett a csütörtöki előfutamban, azért közelítettem meg. Életem egyik legnehezebb versenye volt, mert csak nem akart leszakadni a japán, csak nem akart elfáradni, de az utolsó métereken így is elmentem mellette” – tette hozzá a 22 éves, immár kétszeres világbajnok Gyurta.

Hozzátette, nem lehet összehasonlítani, ennek megfelelően különbséget sem lehet tenni a kélt vb-cím között. „Teljesen más verseny volt, akkor dresszben úsztunk, amiben mindig benne volt a bizonytalanság, valaki jobbat kapott mint én, és ezt nem lehet kompenzálni erővel, tudással. Most már szerencsére textilben versenyzünk. De mintha a végeredmény ugyanaz lenne” – mosolygott.

Kitadzsima nem tűnt szimpatikus vesztesnek, láthatóan megviselte a vereség, hiszen amellett, hogy négyszeres olimpiai bajnok, még nem kapott ki komoly versenyen. „Most van a legnehezebb időszak a pályafutásomban. A visszatérésem után abban bíztam, hogy győzni tudok. Nem sikerült, London is nagy kihívás elé állít” – mondta szűkszavúan.

Klasszissá érett a kapitány szerint

Kiss László szövetségi kapitány régi mondását idézte: „az a jó hajrá, amivel átveszed a vezetést a cél előtt. 197 méternél már úgy láttam vezet, bár a benyúlása nem volt a legjobb az érdemeiből mindez semmit sem von le. Fantasztikus versenyző, aki ilyen hidegvérrel és nem kapkodva tudja felépíteni a versenyét, és nem hagyja magát kizökkenteni. Dani klasszissá érett.”