Vízilabda éjjel-nappal

2011.08.09. 12:18

Huszonnégy órán át követik egymást a mérkőzések augusztus 19-én és 20-án azon a nemzetközi gyerektornán, amelynek házigazdája immár harmadszor az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (UVSE).

Az 1 Nap Vízilabda nevű maratoni tornát magyarok mellett szerb, horvát, román és német gyermeksportolók részvételével tartják, s a különleges eseménnyel az a szervezők célja, hogy - amint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott - felhívják a figyelmet az utánpótlás ügyére.

„A rendezvény üzenete az, hogy minél többen álljanak az utánpótlás-nevelés mellé - mondta Kis József vezetőedző, a torna főszervezője. - Három évvel ezelőtt nem így indult, akkor Guinness-rekordokat akartunk elérni, de megjött az eszünk, és ráébredtünk, hogy rekordhajhászás helyett az utánpótlás nevelése az igazán fontos.”

Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató, a torna fővédnöke, a háromszoros olimpiai bajnok nemzeti válogatott edzőjének, Kemény Dénesnek az édesapja arról beszélt, hogy Magyarországon mintegy 100 vízilabda-egyesület működik, de csak négy-hét produkál minőséget.

„Közülük is élen jár az UVSE, mint az egyik lehetőség, amely a felnőtt válogatott szempontjából is módot kínál a merítésre, ezért is nagy a jelentősége a szakosztály munkájának.”

Maga a torna a margitszigeti Hajós Uszodában augusztus 19-én, pénteken, délután 4 órakor kezdődik és 20-án, 16 órakor zárul, addig zajlanak a fiú és lánycsapatok 4x7 perces mérkőzései. Mintegy 500 pólós szerepel majd, a 24 órás tornában szerepel a színészek és az újságírók válogatottjainak az összecsapása is.