Zsolt
2 °C
18 °C

Ismételne a Honvéd és a Szentes pólócsapata

2011.11.08. 13:25

A két címvédő, a Honvéd férfi és a Szentes női csapata egyaránt szeretné megismételni tavalyi sikerét a vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjében, amelyet péntektől vasárnapig a Szőnyi úti uszodában rendeznek. Erre a papírforma alapján a Szentesnek van nagyobb esélye, főleg úgy, hogy a legjobb négy közé jutott együttesek közül eddig csak ez a csapat nyert - mégpedig kétszer - MK-t.

A férfiaknál a Honvéd a Vasast búcsúztatta a negyeddöntőben, amint Novák Ferenc szakosztály-igazgató az esemény keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: csak magyar játékosokkal veszik fel a küzdelmet a sorozatban: „Szép eredmény lenne a címvédés” - fogalmazott.

A fővárosi csapat a bajnoki címvédő Egerrel meccsel a szombati elődöntőben (tavaly ez a két csapat játszotta a döntőt, amely a Honvéd 9-6-os sikerrel zárult), és az egriek elnöke, Bárány Attila is azt mondta: magyar bajnokként nem lehet más a céljuk, mint elhódítani a trófeát.  A másik ágon a Szolnok és a Szeged találkozik egymással a férfiaknál.

Érdekesség, hogy szerdán még a négyes döntő mind a négy csapata a nemzetközi porondon szerepel: az Eger éppen Szegeden játszik majd a BL-ben, míg a Honvéd és a Szolnok az Eurokupa nyolcaddöntőjében próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Henrik Gotterbarm, a főszponzor Kékkúti Ásványvíz Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Szőnyi úti BVSC uszodában rendezendő négyes döntő minden mérkőzésére ingyenes a belépés és telt házra számítanak. A szervezők különböző betétprogramokkal is szórakozatják majd a nézőket.

A Theodora Magyar Kupa négyes döntőjének programja

Péntek:

Nők, elődöntő:

Hungerit UniÉpszer Szentes-Újpest Vízilabda UPSE 17:30

BVSC Zugló Diapóló- ZF Eger 19:15

Szombat:

Férfiak, elődöntő:

ZF Eger-Groupama Honvéd 15:15

Szolnoki Dózsa KÖZGÉP-Szeged Beton VE 16:45

Vasárnap:

Női döntő 9:30

Férfi döntő 11:40

Döntetlen esetén 2x3 perces hosszabbítás következik, majd - ha szükséges - ötméteresek döntenek a győztesről. Bronzmeccset nem rendeznek.