Még nem állt össze a csapat, de Londonig van idő

2012.01.27. 22:07
Az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében a pontatlanul játszó magyar válogatott küzdelmes meccsen 14-13-re kikapott Montenegrótól. A válogatott kétgólos előnyt adott el az utolsó negyedben, a hosszabbításban pedig Montenegró bírta jobban idegekkel.

A magyar válogatott minden mérkőzését nyerte a csoportkörben, ezzel a mezőnyben egyedül volt száz százalékos, egyből az elődöntőbe jutott. Ellenfele a görögök legyőzésével a negyeddöntőből bejutott Montenegró lett.

A jugoszláv hagyományokat továbbvivő csapat ezúttal a magyar csapat fölé nőtt jobb támadójátékával. A magyarok védekezése többnyire jól összeállt, de az akciók befejezésébe sok pontatlanság csúszott, a passzokról, beívelésekről többször lemaradtak a centerek. Pedig a játékvezetőktől sok lehetőséget kaptunk, jóval több montenegrói kiállítás volt, mint magyar, de az emberelőnyös helyzeteket ezúttal rossz százalékkal használtuk ki, miközben a montenegróiak a mérkőzés elején hibátlanok voltak a fórok kihasználásában.

A válogatott vereségéhez az is hozzájárult, hogy nem volt olyan mezőnyjátékos, aki a meccs nyerőembere lett volna és át tudta volna lendíteni társait a vert helyzetből. Biros Péternek nem ment igazán, Kásás Tamás nagyon rossz százalékkal lőtt a meccs elején, később ezért sem vállalkozott. Kiss Gergely ugyan négy gólt lőtt, de ő sem tudta irányítani a csapatot. A csereként beállt Szécsi kapus már tudta hergelni játékosait, de gólt ő sem lőhetett. A fásultság abból is eredhetett, hogy a múlt szombati görögök elleni mérkőzés óta a csapatnak nem kellett igazán felpörögni, edzésnek vehető meccsei voltak.

A mérkőzést Montenegró kezdte jobban, az első támadásnál átlőtte a magyar védelmet. A csapat támadásban sem volt magabiztos, lövésig sem nagyon jutottak a védekezésben kihúzódó montenegróiak mellett. Janovics előnyből szerzett góljára Biros ötméterese jött (1-2). A gól felrázta a csapatot, támadásban és védekezésben is feljavult, Baksa kapus egyre több lövésre ért oda. Kiss Gergely közelről bombázott a kapuba, a negyed végére kiegyenlítettünk.

A második negyedben Biros szerzett vezetést (3-2). A montenegróiak két kulcsjátékosa, Janovics és Ivovics pár passz után azonban egyenlített. A vezető gólt a magyarok remek, gyors passzok után hozták össze, Kásás a center helyéről kiemelkedve húzott a hálóba (4-3). Az előnyt nem tudtuk tartani, 4-6-ra is elmegy az ellenfél, a játékrész végére 5-6-ra hozzuk vissza az eredményt.

A harmadik negyed magyar fölénnyel indult, Madaras lőtt szélről fórból, majd a montenegrói előny után Varga Dénes villant kétszer is, és ismét vezettünk 8-7-re. Ezután azonban zsinórban három gólt kapunk, és 8-10-nél, hátrányban zártuk a negyedet.

A negyedik negyedben sikerült ledolgozni a kétgólos hátrányt, Steintmetz Ádám villant kétszer is, egyszer húzásból, majd később centerból talált a kapuba, 11-11. Hosnyánszky még a vezetést is megszerezte, a lecserélt Baksa helyén védő Szécsi indította, de nem tudtuk tartani az előnyt. Petrovics előnyből egyenlített. (12-12).

A hosszabbításban Montenegró Gojkovics bombájával újra vezetett, de Kiss Gergely még tudott egyenlíteni, a második három percben Jokics fór góljára már nem tudtunk válaszolni, 14-13-re kikapott a válogatott.

A vereség ellenére nincs nagy gond, Kemény Dénes már korábban deklarálta, a londoni olimpiai győzelem a cél az idei évben, és az odáig vezető útba az is belefér, ha nem nyer Eb-t a csapata, kétszer nehéz is csúcsformába lendülni. A védekezésben már most is jót nyújtott a válogatott, a hátralévő fél évnek pedig elégnek kell lennie, hogy pontosabbak legyünk támadásban is.

„Mit ér a négy gólom, ha a csapatom veszít, szomorú és csalódott vagyok. Nagyot küzdöttünk, próbáltunk huszáros hajrával fordítani, de nem sikerült, túl sok hibát követtünk el. Nagyon jó a csapatunk, de megérdemelten nyert Montenegró.” - nyilatkozta Kiss Gergely a meccs után.

A harmadik helyért a magyar válogatott az Olaszországgal játszik majd újra, a csoportban már találkozott egymással a két csapat, ott sima magyar győzelem született.  Ha ismét nyer, 2008-as pekingi olimpia óta ez az Eb az első világverseny, amelyen érmet szerez a férfi válogatott.

Jegyzőkönyv

Montenegró-Magyarország 14-13 (2-2, 4-3, 4-3, 2-4, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után

a magyar góldobók: Kiss G. 4, Biros, Varga Dénes, Steinmetz 2-2, Kásás, Madaras, Hosnyánszky 1-1