A női vízilabda-válogatott az erősebbik kvalifikációs csoportban
Az erősebbik csoport tagjaként próbálhatja meg kiharcolni a kijutást a londoni olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Merész András Európa-bajnoki bronzérmes együttese a vasárnapi, londoni sorsoláson az A jelű négyesbe került a friss Európa-bajnok olasz, a korábbi kontinenselső orosz, valamint a spanyol nemzeti együttes társaságában, míg a másik, ötcsapatos csoport tagja a világbajnok görög gárda mellett a brazil, a kanadai, a kazah és a holland válogatott.
Az olaszországi Triesztben, április 15. és 22. között zajló kvalifikációs tornán a lebonyolítás értelmében a csoportokon belül körmérkőzések lesznek. Az így kialakult sorrend alapján az első helyezettek a másik csoport negyedikjével, a másodikok a harmadikokkal keresztbejátszanak, s e négy párharc győztese jut a legjobb négy közé, és szerzi meg ezáltal a jogot az olimpiai szereplésre.
"Az kifejezetten jó nekünk, hogy a házigazda olaszok velünk egy csoportban vannak" – nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek. "Így ugyanis velük a négy közé jutásért már nem kerülhetünk szembe a hazai vizeken folyó tornán, ahol gyakorlatilag egyetlen meccset kell megnyerni: a keresztbejátszásosat, amelyen eldől a londoni részvétel. Ha ott győzünk, máris kinn vagyunk az olimpián. Igaz, hogy a továbblépők is vízbe szállnak még az 1-4. helyért, de a tornazárásnak London szempontjából már semmi jelentősége nincs, hiszen az már mindegy, hogy hányadikként kvalifikálunk. Amúgy a csoportunkban az oroszokkal kezdünk 17-én, másnap következnek az olaszok, 19-én játszunk a spanyolokkal, és 20-án jön a keresztbejátszás."
A nyári ötkarikás játékok nyolccsapatos női pólótornájának már biztos résztvevője a házigazda Nagy-Britannia, továbbá – kontinensgyőztesként – az Egyesült Államok, Ausztrália és Kína nemzeti együttese.
Az olimpiai kvalifikációs csoportok összetétele:
A csoport: Olaszország, Oroszország, Magyarország, Spanyolország
B csoport: Görögország, Kanada, Hollandia, Brazília, Kazahsztán
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatottnak nem kell selejteznie, Kemény Dénes együttese már tavalyi világbajnoki negyedik helyével tagjává vált a londoni játékok 12 csapatos mezőnyének.