Kemény: A játékosaim tettek nagy edzővé

2012.10.31. 16:19
A magyar vízilabda legsikeresebb korszakát Kemény Dénes kapitánykodása alatt érte el, három olimpiai arany mellett világ- és Európa-bajnok is lett. Az acsai vadászata valamint a két Világliga-meccs előtt beszélgettünk az elmúlt tizenhat évről. Hogyan lettünk nüanszfüggők?

Még két válogatott mérkőzés és véget ér a Kemény-korszak. Már szeptember közepén eldöntötte, hogy nem folytatja, a kispadra már nem ül le, de az átalakított keret kijelölésében még volt része. Egyetért azzal, hogy a három olimpiai aranyérem ellenére is csak két részre bontanánk a tizenhat évet? Mert mintha Athénban jött volna a törés.

Inkább három részre tagolnám. Az első rész 2004-ig tartana, ez vitán felül áll, mert addig ez a csapat nem volt egyáltalán törékeny, mindent kibírt. Ugyanolyan erős játékosai voltak a padon, mint a vízben. Mindig nem nyert, mert azt például nem tudtam megoldani, hogy az első olimpia után a következő évben jól és eredményesen játsszon. A budapesti Eb-n így csak bronzérmes lett. De 2003-ban meglett a vb-arany, amire harminc évet vártunk, és amit utána nem sikerült még egyszer elérnünk. Az athéni győzelem utáni négy évben már éreztük a nüanszokat Pekingig, mert a padon ülők és a vízben lévők közt már volt árnyalatnyi különbség.

Acsa

„Ha csak elindulok errefelé, már megnyugszom. A dombos táj, a szelíd kanyarok, a mindig változó és más színű erdő feltölt. Jól vagyok, ha ide jövök. Megvilágosodik az agyam. Egy emberhátrányos mozgás itt jutott eszembe” – válaszolt, miért szereti a Pest és Nógrád megye határán fekvő kis falut, ahol rendszeresen vadászik.

De úgy mentünk a harmadik olimpiára, hogy folyamatosan döntőt játszottunk, még ha nem is nyertünk. És ha valaki mindig ott lohol az ellenfél nyomában, ha valaki állandóan érezteti az erejét, akkor törvényszerű, hogy egyszer el is éri az áhított célt. A harmadik rész a Peking utáni négy év, amikor már döntőt nem játszottunk, nem voltunk annyira erősek, hogy kivédekezzük a nüanszokat, felülkerekedjünk rajtuk, és általában ezek bennünket sújtottak, mert nyilvánvalóan és szembetűnően érzékenyek lettünk rá. Akkor már a meccs függvényei lettünk, nem alakítói. Akkor már a haldoklót is vissza tudtuk hozni a meccsbe, ami a sport egyik igen érdekes sajátossága, és ami az élettel ellentétes. Sok gólt kaptunk ebben az utolsó négy évben, a folyamat már a 2010-es Európa-bajnokságon kezdődött, ahol a szerbek váratlan és bravúros legyőzése után az elődöntőben tízet kaptunk az olaszoktól. A 2011-es világbajnokságon nem tudtuk megőrizni a négygólos vezetést a szívósan utánunk jövő szerbekkel, 13-13 lett a rendes játékidő, a hosszabbításban eggyel kikaptunk. Az olimpiára pedig nyilván még mindenki emlékszik, négyszer volt kétszámjegyű kapott gól Magyarország mellett. Hiába voltunk a blokkolt lövések tabelláján az élmezőnyben, hiába lőttünk nagyon sok gólt, nem jutottunk a négy közé, ötödikek lettünk. Ez egy sikertelen időszak volt, de most is hiszem, jól döntöttem, hogy belevágtam, mert a szurkolók ezt a sikertelenebb szakaszt tőlem könnyebben elfogadták, mint bárki mástól, és szívből remélem, ebben senki sem lát nagyképűséget.

Azt mondta, hogy szinte törvényszerűen nem sikerülhetett a negyedik arany megszerzése. Mire gondolt, a hosszú kapcsolat elfáradására, a kisebb motivációra?

Részben ezekre. Amikor Gyarmati Dezső azt mondta, hogy a negyediket nem fogják hagyni, először azt hittem, nem lesz igaza. Talán még fel is tettem magamban a kérdést, miért ne hagynák? Hiszen már van diplomáciai képviseletünk a nemzetközi szövetségben, indokolatlanul nem cseszhetnek ki velünk. Aztán a vb-n valamint az olimpián már tényleg mutattak arra jelek, tényleg nem hagyják nekünk a bírók. Volt a kiállított által blokkolt lövés a 2011-es vb-n, és volt egy nagyon érdekes helyzet a szerbek ellen az olimpián, amikor nem játszottunk jól, de a delegátus felülbírált egy ítéletet, amikor mi jöhettünk volna, és zárkózhattunk volna. Nem azon múlt a vereség, de ha a javunkra egyszer nem avatkozik be a játékba a zsűri, egy év múlva pedig a kárunkra igen, akkor azért erősödhetett bennem az érzet, hogy mellettünk biztosan nem állnak. Akkor azért eluralkodott rajtam, hogy a magyar csapatot érintő korábbi színvonalas bíráskodás drasztikusan romlott.    

És persze: kezdett fáradni a kapcsolat is, hiszen bármilyen nagyszerű sikereket értünk is el az évek alatt, mégiscsak egy nap mint nap újraválasztott házasságban éltünk. Egy házasságnak pedig vannak hullámai. Sokat adtunk egymásnak, sokat is kaptunk egymástól, de annyit mondhatok: ha majd az utódom olyan helyzetbe kerül, hogy a negyedik olimpiai aranyért száll harcba, egész sok információt tudok neki adni. Olyan ismeretlen problémák jöttek elő, amik az első háromnál nem. És ezek nem okvetlenül voltak megfejthetőek, előre kódolhatóak. Háromszoros olimpiai bajnokoknak is megbicsaklott néha az önbizalmuk. A motiváció megvolt, mert igenis akartuk a negyediket, de a regeneráció már azért nem olyan, mint mondjuk Athénban.

  A motivációról mindig azt szoktam mondani, hogy egy nő az első randevúra izgatottan megy, mindenáron szép akar lenni, másodszorra pedig már azért megy, mert tudja, mit kapott az elsőn. Mi is tudtuk, hogy mivel jár egy olimpiai győzelem, pláne egy negyedik, meg is volt bennünk a megfelelő alázat. De rossz végén voltunk a nüanszoknak, rosszul pattantak a labdák, és ezek a labdák lehetséges, hogy azért pattantak úgy, mert tíz éven át általában nekünk kedvezően pattantak. Hosnyánszky csavargólját rossz pillanatban kellett érvénytelenítsék a bírók az olaszok elleni negyeddöntőben, mert húsz centivel beljebb volt öt méternél, ahonnan egyébként már szabad lett volna lőnie. De semmiképp sem szeretném, ha mentegetőzésbe fordulnék át. Egy valamit maradéktalanul átérezhettem Londonban, tényleg nem lehet mindig nyerni.

Ez a lezáruló Kemény-korszak értelmezhető világszinten is?

Még bennem sem kristályosodott ki ez egészen. Kétségtelen: egy nagy generáció abbahagyta, amelyik elég hosszan és meghatározóan befolyásolta a sportágat, amelyik jól meghatározható nyomot hagyott. 1997-ben, a májusi Világkupán volt egy újításunk, megmutattuk, lehet két centerrel emberfogás ellen is játszani, nemcsak a zóna ellen fizet jól. Ez biztosan egy mérföldkő volt, és nem csak a magyar pólónak. Több olyan emberelőny-megjátszási figurát vezettünk be, melyek a mai napig világ szinten elterjedtek, hat vagy nyolc évvel később is hozzányúlnak a riválisok. Harcmodorban és felfogásban is hoztunk újat. '97-ben egy szakmai konferencián a görög edző is dicsérte a repertoárunkat, alkalmazkodtunk az ellenfelekhez, miközben kidomborítottuk az erősségeinket, így foglalhatnám össze. Szórakoztató, bátor, szellemes, röpködtek a jelzők, emellett pedig agresszívek is voltunk, vehemensek, pedig akkor még a srácoknak indokolatlanul erős volt a magabiztosságuk, hiszen alig múltak húszévesek, a tapasztalatuk nem predesztinálta őket kivételes megoldásokra. Viszont amíg juniorok voltak, egyszerűen nem ismerték a vereséget. Ez egy elmondhatatlan erő, ami csak előre vitte őket már a felnőttek közt is.

Úttörő voltam talán a csapatkijelölésnél is, amikor a meglévő tizenegy mellé olyan hiányzó kettőt kerestem, akiktől a csapat jobb lehet. Hogy azért a tizenegyért meg kellett olyat lépnem, hogy egy jobb játékost kihagyok esetleg egy nem annyira komplex játékos kedvéért. Mert ha abszolút értékben erősebbek is lettünk volna, csapatszinten meg nem. És nekem mindig a csapat érdekeit kellett szem előtt tartanom. Legalábbis előzetesen úgy éreztem, és a meccsek végül igazoltak.

Önt és Ratkót

Kemény Dénest előszeretettel hívják nagy cégek, multinacionális vállalatok is előadásokra, adjon csapatépítő tanácsokat, beszéljen munkakapcsolatokról. Legutóbb Horvátországból kapott felkérést, mire kicsit értetlenkedett, miért nem Ratko Rudicsot hívják, aki 2012-ben olimpiai aranyat nyert a horvátokkal, és szintén korszakos egyéniség.

„Önt és Ratkót szeretnénk vendégül látni” – hangzott az INA képviselőjének válasza.

De beugrik még a 2004-es olimpiai döntő, amikor azt mondtam Benedek Tibor csapatkapitánynak, ezt a meccset inkább a szerbek veszítették el, mintsem mi nyertük meg. Ekkor Tibor kijavított, ezt a meccset nekünk meg kellett nyernünk, mert mi szeretjük egymást. Ezt mintha nagy és vastag betűvel mondta volna. Mert mindenki másnál tudunk jobban küzdeni egymásért. Szólhatott volna persze 5-7-nél, hogy ne izguljak, és ne feszítsen szét az adrenalin.

A két kapuscserét meg sem említi? Már az elsőért joggal kivívhatta volna a zseniális jelzőt.
Mondhatnék három kapuscserét ennyi erővel, mert a 2008-as olimpiai döntőben is váltottam – Gergely helyére Szécsi állt –, bár sejtem, hogy a két igen kiélezett helyzetben lévő húzásra gondolt.

Igen, Szécsi beküldésére a 2000-es jugoszláv meccsen, 5-6-nál, illetve Gergely beállítására a pekingi elődöntőben 3-6-nál. Mindaddig nem volt szokás kapusposzton cserélgetni. Ösztönből jött?  

Zavarkeltésből jött. És nem Kósz Zoli vagy Szécsi ellen szólt. Visszagondoltam arra, hogy velem mi történt, ha esetleg más állt a kapuba. Kis és gyors megkönnyebbülés futott át rajtam játékosként, mégiscsak a cserekapus van bent, ennélfogva az első lövésnél nem is helyeztem annyira jól a labdát, amit persze megfogott. A másodiknál már sokkal jobban helyeztem, túlzottan is, az meg kapufára ment és nem pattant be. Összességében egy óhatatlan elbizonytalanodás lett a következménye a helyzetnek. Ezt sikerült is mindkét már említett meccsen összehozni. A jugoszlávok visszaestek, bejutottunk a döntőbe, Montenegró ellen is fordítottunk, és szintén bejutottunk a döntőbe. Egy elvre is rácáfoltam ekkoriban, ez tény. Az edzők akkor jobban ódzkodtak attól, hogy a hideg fejre, hideg kézre és lábra beküldött kapussal nehogy még rosszabb eredményt érjenek el. Mert a kapus nincs ritmusban, nem tud bemelegíteni, kap esetleg egy potyát, mert mellényúl, és a hátrány egyre csak hízik. Így utólag visszagondolva, volt bátorság és kellő kockázatvállalás bennem, talán azóta egyre többen kedvet kaptak, egyre többet használják. Ezek a példák talán csak elősegítették.

Volt, hogy büntette a játékosait?

Természetesen. Nem is egyszer. A 2009-es világbajnokságon két játékos nagyon fontos helyzetben, az utolsó támadásnál pozíciót váltott. Azért, mert az egyik megkérte a másikat erre. Mert ő úgy érezte, hogy a szélről veszélyesebb. Ez a csapat kárára történt sajnos. Mert lehet, ha a szélre húzódik, akkor ő veszélyesebbnek érzi magát, de a csapat ezzel veszélytelenebb. Volt, hogy felesleges szabálytalanságokért is büntettem, amelyekből elkerülhető gólokat kaptunk ugyanazon a meccsen. Szándékosan nem akarom megnevezni, kik voltak a szereplők, mert a meccs után sem tettem, évekkel később pedig végképp nem lenne elegáns. Ezek a helyzetek nem ivódtak be az emberekbe, nem elemezte őket agyon a média, de pontosan tudtam, hogy lépnem kell, különben rossz irányba fordulhatunk.

A Kemény-korszak számai

1997: Európa-bajnoki arany, 3-2-es döntő, Kásás három góljával

1998: vb-ezüst, a spanyolok ellen 4-6

1999: Európa-bajnoki arany, a döntőben 15-12 a horvátok ellen, Biros öt góljával

2000: Az elődöntőben fordítás a jugoszlávok ellen (8-7), a döntőben az oroszok legyőzése (13-6)

2001: Európa-bajnoki bronz Budapesten, világbajnoki ötödik hely Japánban, kétszer egygólos (olasz, szerb) vereség a középdöntőcsoportban.

2003: Európa-bajnoki bronz, majd a világbajnoki elődöntőben a görögök (9-8), a döntőben az olaszok hosszabbítás utáni legyőzése (11-9) Madaras Norbert feltűnése

2004: olimpiai bajnoki arany, fordítás a szerbek ellen 5-7-ről 8-7-re, 13 góltalan perc

2005: világbajnoki ezüst, a szerbek nyernek 8-7-re

2006: Európa-bajnoki ezüst Belgrádban, a szerbek nyernek 9-8-ra

2007: világbajnoki ezüst, a horvátok nyernek 9-8-ra hosszabbítás után

2008: Eb-bronz után olimpiai bajnoki arany, a pekingi döntőben 14-10 az amerikaiak ellen

2009: világbajnoki ötödik hely, a szerbek hosszabbításban nyernek 10-9-re

2010: Európa-bajnoki negyedik hely, az elődöntőt az olaszok nyerik, a szerbek nyerik a bronzmeccset, 10-8-ra, az egyetlen nem egygólos vereség a kieséses szakaszban

2011: világbajnoki negyedik hely, a szerbek ellen hosszabbításban elveszített elődöntő (14-15), majd a horvátok nyernek a bronzmeccsen (11-12)

2012: Európa-bajnoki bronz, az elődöntőben hosszabbításban nyer Montenegró (13-14), a bronzmeccsen 12-9 az olaszok ellen az utolsó nyolc percben 6-1 Magyarországnak

2012: olimpiai ötödik hely Londonban, vereség a negyeddöntőben az olaszoktól

Mikortól lett Dénes az uszodában a Fecsó fiából? Édesapja, Kemény Ferenc nevelte a nagy generáció sok tagját.

Rögtön az első győzelem, vagyis Sevilla után. Amikor korosztályos válogatott lettem, és már nem gyerek, akkor egycsapásra Deni lettem, amikor azonban már edzőként és 42 évesen visszatértem Comóból, akkor megint Kisfecsó. Nem esett rosszul, csak furcsa volt ez a metamorfózis, amin az Európa-bajnoki arany változtatott. Onnan Dénes vagyok a játékosaimnak is, bár az utóbbi időben főnöknek is hívtak.

Mennyire változtatta meg az edzősködés?

Jelentősen. Emberként is megváltoztatott. Megváltozott a póló környezete, amihez óhatatlanul hozzájárult a sok siker. Ember legyen a talpán, aki nem változik meg, és persze iszonyatosan nehéz eljutni odáig, hogy ne süssék rá: ennek is gyorsan a fejébe szállt a dicsőség. Már az első, Eb-győzelem után körülbelül ezer ember fogadott bennünket a Komjádinál, és Kósz Zolival egy asztalra állva kellett elmondanunk, mennyire köszönjük a biztatást és támogatást. Hát ilyen azért nem igazán volt korábban. Vagy az első olimpiai arany után egy étteremben szokatlanul későn érkezett meg az előételem, de csak azért, mert a szakács ráírta a tányér szélére csokoládéval: köszönjük, mester. És ez csak két példa, sorolhatnám, mi minden ért még.

A póló nagyságrendekkel felértékelődött, már nemcsak két rádiónak vagy két tévének lett érdekes, hanem sokaknak. Hálátlan is volt egy kicsit a szerepköröm, mert a sikereket a játékosok érték el, mégis nekem kellett beszélnem. Ezért is örültem, amikor a miskolci uszoda falára mind a huszonegy olimpiai bajnok kézlenyomata kikerült, mert ők tettek nagy edzővé. Lehet, hogy voltak egyedi gondolataim, amik sikerhez vezettek, de Szlovákiában vagy Hollandiában lehettek volna bármilyen zseniális gondolataim is, semmire sem megyek velük, mert nincsenek olyan zseniális játékosok a kezem alatt, amilyenek itt voltak.

Már Londonban elbúcsúzott a csapatától. Hogyan?

Elérzékenyültem. Elmondtam tíz percben, nem egyenként, hogy láttam én a kapitányságomat. Olyan egymást szerető és tisztelő, a munkában kitartóan és szorgalmasan hívő sportemberek, később családapák irányítója lehettem, akik ezt igényelték és elfogadták. Tíz perc meghatódás volt, össze sem lehet foglalni ennyi évet ennyi időben. De ez a meghatódás az életem végéig kísérni fog.

Kemény múlhatatlan mondatai

Félig berúgni kidobott pénz

Ha biciklid van, tekerni kell

Egy a saját játékával túl sokat törődő játékosnak: Az meg feltalálás alatt van, hogy a végen Te aranyat nyersz, tizenkét társad pedig ezüstöt

Olyan, mint a társas szex, lehet közben pihenni is – mondta egyszer az olimpiáról

Megmondom neked őszintén: a csajokról – így válaszolt a vb-arany után a megszokott rekedtséggel egy kérdésre, amikor arról kérdeztük, miről beszélt az olasz Alessandro Campagnával az olaszok elleni meccs előtt.