Győzelemmel kezdett Benedek Tibor

2012.10.31. 17:23

Győzelemmel mutatkozott be Benedek Tibor, a vízilabda-válogatott megbízott szövetségi kapitánya. A válogatott a világliga-mérkőzésen simán, 12-9-re verte Romániát.

Az év végéig hivatalosan Kemény Dénes a szövetségi kapitány, de a feladatainak nagy részét eddigi segítője, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek vette át. Az olimpia után átformálja a csapatot, fiatalításba kezdett, a 17-es keretében csak hatan vannak a londoni csapatból.

A nagyváradi meccsen jól kezdett a válogatott, a vezetést Vámos Márton szerezte meg emberelőnyből, majd a következő gól is fórból lett. Kis Gábor harcolta ki, Varga Dénes pedig belőtte. A második negyed is magyar góllal indult, Kis centerezett, majd Szívós Márton talált be messziről, és már 0-4-re vezetett a válogatott. A románok még a szünet előtt emberelőnyből szépítettek, Ghiban góljából.

A harmadik negyedben Hárai Balázs emberelőnyös góllal növelte újra négyre az előnyt, de ezután a románok percei következtek, kapusuk Varga és Szívós lövését is védte, Diaconu pedig a rendezetlen védelmet kihasználva talált be, majd Goanta ejtésből volt eredményes. (3-5) Varga Dániel és Kis gólja után újra négy lett a különbség, de Chioveanu akciógólból újra csökkentette az előnyt.

A negyedik negyedben 6-10-ig felváltva estek a gólok, a magyar válogatott gyors passzokkal használta ki fórjai, majd a románok kettős emberelőnyből 7-10-re zárkóztak fel. Hárai egy centerbe játszott passzt értekesített, félig a víz alól lőtt a kapuba. Másfél perce a vége előtt újra csak három gól volt a különbség, de Varga Dénes nagy lövése eldöntötte a meccset, a román csapat már csak eggyel tudott válaszolni.