Lehet-e nem támogatni Kemény Dénest?

2012.12.14. 11:56
A hétvégén tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ), nemcsak elnököt, hanem új elnökséget is választaniuk kell a küldötteknek.

Eddig nem sokat tudunk, de amit igen, azt összefoglaltuk.

Ami biztos:

1., A kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István már hónapokkal korábban bejelentette elnöki ambícióit. Volt olyan felállás, miszerint a jelenlegi elnöktől, Martin Györgytől két év múlva venné át az irányítást. Ő akkor is indul, ha esetleg Martin mégsem, mert pillanatnyilag erre van nagyobb esély. Gergely már kihirdette programját, az utánpótlásban régióválogatottakat szeretne létrehozni, a sportág marketingjét is átformálná, a női vonalat erősítené. Többször mondta, semmit sem veszíthet, tőkeerős támogatók mögötte is állnak.

2., Kemény Dénes eddig nem jelentette be az elnökválasztáson való indulását, de sokak szerint nem is kell kampányolnia, mert a sportág emblematikus alakja, mindenki ismeri, és azt is sejtik, mire lehet tőle számítani. Eddig is százmilliókat hozott a sikerességével, hitelességével, a három olimpiai arannyal. A szponzorok felé abszolút ő volt a márkanév, vele azonosították az eredményeket. Az őt támogatók saját meggyőződésük mentén teszik.

3., Jelölni az utolsó pillanatban is lehet, akár vasárnap reggel is, egy klub szándéka is elég hozzá. Ilyet Kemény természetesen bármikor találhat.

4., Gergelyt vélhetően három komoly és tekintélyes egyesület támogatja, a BVSC, az Eger valamint a Honvéd. (Rejtély, hogy a kicsik merre mozdulnak.) A három klubnak az alapszabály értelmében nem egy vagy két szavazata van, hanem súlyozottan jelennek meg a közgyűlésen, az Egernek például 16 vagy 17 pontja van.

5., A megválasztott új elnökségnek kell döntenie a szövetségi kapitányról is. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor alkalmas a pozíció betöltésére, de a Szegedet irányító Vincze Balázs is képbe kerülhet.

Ami csak feltételezhető:

1., Keménynek vannak más ajánlatai is, ezért az egyik küldött már hetekkel korábban kijelentette: azt kell eldöntenie végre a hazai pólótársadalomnak, szükség van-e Kemény Dénesre, mert fordítva nem biztos, hogy ez igaz.

2., Kevesebb szponzori pénz lesz, az anyagi gondokkal küszködő szövetségnek pedig létérdeke, hogy megszilárdítsa helyzetét.

3., Férfi vonalon előfordulhat egy vagy két sikertelenebb év is, a nőké azonban a jövő csapata, korösszetétele alapján az olimpiai ciklus valamennyi világversenyén éremesélyes.

Mi történhet még vasárnapig?

1., Kemény pénteken vagy szombaton a nyilvánosság elé lép, és elmondja, mit szeretne megvalósítani a szövetség élén.

2., Kemény pénteken vagy szombaton a nyilvánosság elé lép, és elmondja vasárnapi programját. Ha ott lesz a közgyűlésen, valószínűleg nem véletlenül teszi, ha nem lesz ott, akkor nem érdekli az elnöki poszt, és 58 évesen más kihívásokat keres.