Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A szerbeket húzta a férfi vízilabdacsapat a vébén

2013.02.24. 13:50

A magyar férfi vízilabda-válogatott a szerb, az ausztrál és a kínai nemzeti csapattal, a női csapat pedig az olasz, a brazil és a kazah válogatottal alkot közös csoportot a nyári barcelonai világbajnokságon. A sorsolást vasárnap délben tartották meg a katalán fővárosban, ahol július 19. és augusztus 4. között bonyolítják majd le a 15. vizes vb-t.

Az előzetes kiemelésnél a férfiakat a második kalapba tették, mivel a válogatott a tavaly nyári olimpián csak ötödikként végzett. A női válogatott mint londoni negyedik helyezett az első kalapba, vagyis a négy fő kiemelt közé került.

A pólósoknál mindkét nem tornáján 16-16 csapat vesz részt. A nőknél az alapszakasz első fordulója július 21-én lesz, a férfiaknál a négyesek küzdelmei július 22-én kezdődnek, és ezt a menetrendet tartva a folytatásban is kétnaponta lesznek a csoportmeccsek.

„Egyértelmű volt, hogy egy nagyon erős csapat lesz a  csoportunkban - a szerbeket kaptuk. Minden meccsnek jelentősége van, hiszen már a nyolcaddöntőtől kieséses a rendszer és az sem mindegy, hogy a negyeddöntőben kit kapunk. Nehéz a csoport, de nem tudnék se könnyebbet, se nehezebbet válogatni. Így jó, ahogy van, végre tudjuk, hogy kik ellen kell készülni!" - értékelte a sorsolást Benedek Tibor szövetségi kapitány a vlv.hu-nak.

Merész András, a női válogatott szövetségi kapitánya a csoportelsőség megszerzését jelölte meg feladatnak.. "Az olaszokkal régen játszottunk, és bár az olimpiai selejtezőn kikaptunk tőlük, meg kell nyernünk a csoportunkat a barcelonai vb-n, ahol a dobogóra kerülés a célunk változatlanul" - nyilatkozta. Azt is elmondta, hogy az éremszerzés roppant nehéz lesz, mivel csapata egyfelől a folytatásban a legerősebb csoportból, a C-ből, ahol az olimpiai bajnok Egyesült Államok és a világbajnoki címvédő Görögországot is van, kap ellenfelet, másfelől a női pólóban továbbra is az a helyzet, hogy a tíz legjobb közül gyakorlatilag bárki képes legyőzni bárkit.

A vb-csoportok összetétele:

férfiak:
A csoport: Montenegró, Spanyolország, Görögország, Új-Zéland
B csoport: Horvátország, Kanada, Egyesült Államok, Dél-afrikai Köztársaság
C csoport: Szerbia, MAGYARORSZÁG, Ausztrália, Kína
D csoport: Olaszország, Németország, Románia, Kazahsztán

nők:
A csoport: Spanyolország, Oroszország, Hollandia, Üzbegisztán
B csoport: Ausztrália, Kína, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság
C csoport: Egyesült Államok, Kanada, Görögország, Nagy-Britannia
D csoport: MAGYARORSZÁG, Olaszország, Brazília, Kazahsztán

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft