Kemény volt a meglepetésdöntős

Az otthon játszó Eger a nyitómeccsen hosszabbítás után nyert és 1-0-ra vezet a Szolnokkal szemben a férfi vízilabda ob I döntőjében, az egyik fél három győzelméig tartó párharcban.

ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9-7 (3-1, 2-1, 1-3, 1-2, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után

góldobók: Bátori 3, Gór-Nagy, Salamon 2-2, Bundschuh, Biros 1-1, illetve Kis G. 2, Hosnyánszky, Pásztor, Negrean, Gocic, Nyéki 1-1

Az első összecsapás házigazdája azért volt az Eger, mert második, míg a Szolnok csak negyedik volt a bajnokság alapszakaszában.

A Bitskey-uszodában telt ház, két és fél ezer néző előtt a hevesiek mintha azonmód érvényesíteni is akarták volna a hazai pálya előnyét, hatalmas elánnal vetették magukat a küzdelembe, s Bátori Bence emberelőnyös góljával már a találkozó elején vezetéshez jutottak. Kevéssel később 2-0, majd 4-1, a félidőre pedig 5-2 lett az Eger javára, a vendégek részéről csupán a két olimpiai bajnok, a centerben remeklő Kis Gábor és a pazar szabaddobásból eredményes Hosnyánszky Norbert talált be az első két negyedben.

A nagyszünetet követően a háromszoros ötkarikás aranyérmes Biros Péter a szintén háromszoros olimpiai bajnoktárs kapus, Szécsi Zoltán pontos indítása nyomán megúszásból volt eredményes, miáltal már 6-2-re vezettek a hazaiak. Ekkor jött azonban a nagy fordulat: a tetemes hátrány nemhogy összetörte a szolnokiakat, hanem új energiákat mozgósított náluk, és Kis nagy góljával három perccel a harmadik negyed vége előtt 6-5-re módosították az állást, teljesen nyílttá téve az ütközetet.

A befejező nyolc percben sokáig kihagyott helyzetek, rossz lövések jellemezték a meccset, mígnem a légiós Zivko Gocic révén egyenlítettek a vendégek (6-6). Aztán Bátori és Nyéki Balázs gyors gólváltása következett (7-7), s mivel újabb gól már nem esett, jöhetett a hosszabbítás.

Ennek első három percében a triplázó Bátori akcióból vette be a szintén válogatott Decker Attila kapuját (8-7), a másodikban pedig Salamon Ferenc biztosította be a hazai győzelmet (9-7).

A Szolnok legközelebb hazai pályán javíthat, a második találkozót a Tiszaligetben rendezik szombaton, 16.15-től.

Az Eger eddig egyszer volt első az ob I-ben, méghozzá a 2010/11-es idényben. A Szolnok korábban hat alkalommal volt bajnok, a legutóbbi titulust azonban még 1964-ben szerezte.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40