Brazília 4 gólig jutott, 4 között a pólósok

2013.06.14. 13:06

A cseljabinszki férfi vízilabda Világliga negyeddöntőjében Brazília várt a magyar válogatottra. 3-3-ig, egyúttal a tizedik percig volt egyenlő az állás, utána az ellenfél már csak egy gólt lőtt, míg a mieink ötöt.

Az öt gólból Varga Dénes és Gór-Nagy egyaránt kettőt vállalt, Varga Dániel egyet. A 8-4-es végeredmény megfelelt a játék képének, és a kapott gólok száma azt jelzi: kezd összeállni a magyar védekezés. Japán és Brazília összesen kilenc gólig jutott ugyanis.

Az elődöntőben a Kínát büntetőkkel verő Egyesült Államok következik, ellenük kezdődött a sorozat még kedden. Akkor 9-9 volt, és büntetőkkel maradtunk alul.

A másik ágon a szerbek előbb Japánnal játszanak, és ha várhatóan nyernek, utána az Oroszország-Montenegró győztesével találkoznak.

Benedek Tibor kapitány az eddig látottak alapján úgy értékelt, hogy a szerbek kiemelkednek a mezőnyből. Az útjuk ugyanakkor fárasztóbbnak tűnik.

Magyar gólszerzők: Gór-Nagy, Varga Dénes 2-2, Madaras, Vámos, Hosnyánszky, Varga Dániel.

Benedek Tibor így nyilatkozott a brazilok legyőzéséről a vlv-nek. "Nagyon elégedett vagyok a csapattal. Olyan védekezést produkáltak, hogy csak néztem! Mindenki mindenkinek segített, nagyon egységesek voltak hátul. Azért nem tudtunk elhúzni, mert voltak rossz passzok fórokban, a kapufához betett labdáinkat leszedték. Az emberelőnyöknél kicsit dadogtunk, ezért kellett sok idő a biztos vezetésig. A brazilok igazából nem nagyon tudtak támadni, azzal tartották őket meccsben, hogy a centerbe beadott labdáinknak jó nagy százalékára nem kaptunk ítéletet. De ez így van itt, egy negyeddöntőben lehetőleg ne legyen nagyarányú különbség."

A követklező meccseől pedig ez a véleménye: "Szerintem mindenkit zavart, bántott, hogy az USA-tól kikaptunk az első meccsen. Itt a lehetőség, hogy a hibáinkat kijavítva gyorsan visszavágjunk. Az első mérkőzésünket, amit velük játszottunk, már elemeztük, most természetesen újra elővesszük. A legtöbb országban most már délszláv edző van, így hasonló a stílus. Az amerikaiaknál Dejan Udovicsics vette át nemrég a csapatot, és már abszolút látszik a neki köszönhető mentalitás. Szerintem egy jó mérkőzést fogunk játszani, készülünk nagyon."