Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Itt nem lehet milliós kvízkérdés, ki vagyok

2013.07.14. 13:41
Märcz Tamás minden idők egyik legerősebb olimpiai bajnok vízilabdacsapatának nyolc olimpiai meccséből haton játszott 2000-ben. Ő volt a jolly joker. Aztán öt éve, egy kis olasz faluban lett olasz állampolgár, nem sok kellett volna, hogy velük vegyen részt a második olimpiáján, 2012-ben. Májusban hazajött, és már mint edző a BVSC-nél szeretne sikeres lenni.

„Ezt a kanapét már én hozattam ide, kezdem belakni a szobámat, most már azt is tudom, ha kinyitom ezt az ablakot, akkor még nincs elviselhetetlen zaj, de jön be annyi levegő, hogy a hőség is elviselhető lesz az irodában” - mondta Märcz Tamás, aki több mint tízéves olaszországi légióskodás után tért haza a nyáron, és a BVSC- Zugló vízilabda csapatának vezetőedzője lett.

Abba beleborzong, hogy korábbi mestere, az apjaként tisztelt Gerendás György örökébe fog lépni (még ha nem is közvetlenül, mert Gerendás már rég nincs a klubnál, de sorsukban sok párhuzam van).

Mindketten olimpiai bajnokok, mindketten 39 évesen fejezték be a játékot, mindketten Olaszországban, Nápolyban és mindketten a vasutasoknál kapták az első esélyt edzői karrierjük kiteljesítésére.

Hogy Märcz mennyire bensőséges viszonyban volt mindig is Gerendással, az abból is kiderül, hogy a sydney-i olimpiai cím megnyerése után édesanyja után rögtön az edzőt hívta, hogy megköszönje neki a sok segítséget. Gerendás jobban izgult tanítványa meccseinél, mint a sajátjainál még 1976-ban.

Pályaíve

Märcz 1993-ban, Horkai György csapatában volt először válogatott, majd nyolc évig kihagyhatatlan volt. Olimpiai aranya mellett kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Világkupa-győztes, a BVSC-vel pedig a 90-es évek végén zsinórban négyszer magyar bajnok lett, kétszer nyert Magyar Kupát 2000-ben a Final Four részvevője, vagyis az egyesület legkimagaslóbb időszakának kulcsjátékosa. Univerzalitását jelzi, messze megelőzve korát ballal és jobbal is kiismerhetetlenül lőtt kapura centerből - pedig nem kifejezett center, hiszen nem két méter és nem robusztus alkatú.

„A válogatottban nem a főszerep jutott rám, hiszen az egész csapat kimagasló klasszisokból állt, de tudtam, hogy Kemény Dénesnek kell egy olyan játékos, olyan csapatember, akihez bármikor hozzá lehet nyúlni, aki képes új lendületet hozni szorult helyzetekben. Mondták ezt régebben jolly jokernek, de ezt a kifejezést egy kicsit fellengzősnek találom. A lényeg az volt, hogy tudjak védekezni és minden pozícióban feltaláljam magam a kapu előtt, ha kell. Saját magamnak is tanulnom kellett ezt a helyzetet, hiszen nem az epizódszerepekhez szoktam hozzá a klubomban. Az e fajta szerep mind mentális, mind különleges fizikai felkészültséget igényelt, mert nem volt könnyű felvenni egy felfokozott meccs ritmusát olykor a közepénél beugorva.”

2001-től kikerült Kemény Dénes csapatából, Olaszországban ebben az időszakban bajnok lett a Savona és a Pro Recco csapataival.Saját megítélése szerint talán a legjobb fizikai formában volt és a legérettebb játékát akkoriban nyújtotta egész karrierje alatt.

„Tudtam, hogy külföldről sokkal nehezebb lesz majd a válogatottban maradnom, de hét BVSC-ben töltött év után 2000-ben úgy döntöttem, hogy régi vágyamat váltom valóra és Olaszországban, az akkor legerősebb bajnokságban folytatom a pályafutásom.”

2012-ben mégiscsak – némileg váratlanul - megkezdhette az újabb olimpiai felkészülést, de már az olaszokkal.

„Hát kit ne motivált volna, hogy a második olimpiájára ennyi idő elteltével kijusson? Engem is, hiszen minden sportoló életében az olimpia a legnagyobb kihívás. Hízelgő is volt, hogy a 2011-ben világbajnoki aranyig jutó olaszokat esetleg még én segíteni tudom. Tudathasadásos állapot volt, lelkileg nem is tudtam igazán beépülni. Így utólag nyugodtan gondolhatom azt, az akkor már éledező edzői énem sokat tanult Alessandro Campagnától azon a nyáron, aki a világ egyik legjobb edzője. A Világliga-bronzérmes csapatban benne voltam, de az olimpiára utazó keretbe már nem kerültem be, még ha sokan úgy gondolták csapattársaim közül, hogy olyan teljesítményt nyújtottam a felkészülés alatt, ami garantálja a tagságomat."

„Az igazság az, hogy lelkileg nem volt egyszerű velük, mert én már egész más korosztályhoz tartoztam, mint a fiatalabb olaszok. Ha pihenőt kaptunk, én már nem mindig töltöttem velük az időmet, hanem sokkal inkább a családommal akartam. Amíg a többiek a szabadnapokon legurítottak egy sört és beszélgettek, nekem inkább a két lányom és feleségem hiányzott, és nem is mindig tartottam velük emiatt. Nem emésztettem magam, hogy Campagna végül nem rakott az utazó csapatba, mert nem merte megkockáztatni a csapategység megbomlását, hiszen valamennyi olasz pontosan tudta, nekik az egység a legfőbb erejük, mert egyénileg vannak náluk sokkal jobb pólósok.”

Az olimpián végül a horvátokkal szemben elbukták a döntőt, másodikak lettek, Märcz pedig egy évet még  a nápolyi Acquachiarában maradt, mert elégedettek voltak vele. Idén a csapat a legjobb négybe jutott az olasz bajnokságban, ami nemzetközi kupaszereplést hozott a fiatal klubnak. Egész évben több ezer néző volt egy-egy meccsükön és idén sikerült az elnök Franco Porzio nagy álma: a nagy rivális Posillipo Napoli előtt végeztek.

Ha egyszer értékelni fogja az utókor a teljesítményét, biztosan a megítélés elejére kívánkozik, nála többet csak Benedek Tibor és Kásás Tamás töltött Olaszországban a magyarok közül, és a folyamatos szerződéshosszabbítás a megbecsülés osztatlan jele.

2008-ban, 34 évesen még a világ legjobb csapata, a Recco is megszerezte, ekkor lett egyébként olasz állampolgár, mert a tekintélyes olasz tulajdonos a világ legjobb keretét vásárolta össze, és olaszként a három lehetségesen nevezhető külföldiből már nem foglalta a helyet.

Meccsenként három gólt kellett volna lőnie

„A sportág rákfenéje, jelenleg nem érvényesülhetnek a klasszisok. Márpedig sztárok nélkül nem lehet túlélni a XXI. századot, épp ezért megengedhetetlen, hogy egy olyan képzett játékos, mint Märcz Tamás ne lőjön minimum három gólt meccsenként" - az idézet Csapó Gábortól, a 76-os olimpiai bajnoktól származik. (Csurka Gergely: Győzelemre születtek)

„Egy Sori nevű kis faluban lettem olasz állampolgár. Az önkormányzaton rövid esküt tettem, egy rövid monológot kellett elmondanom. Ha vizsgázni kell, nem ment volna, bajban lettem volna, ha Lombardia ipari fejlődését kell elmondanom. Szeretem az olaszokat, de természetesen az állampolgárság megszerzésénél a praktikusság volt a szempont, így nem számítottam külföldinek.”

Ha nem jön haza edzőnek, még maradhatott volna egy újabb évet, hiszen volt csapata szerette volna meghosszabbítani szerződését, de elcsábult, mert nagyobb kihívást érzett már az edzői munkában, a játékot pedig nem lehet a végtelenségig folytatni.

„Becsület, tisztesség, emberség, kitartás és ambíció” - ezt szeretné sugallni és viszontlátni majd a játékosain, mert ezek saját személyiségjegyei is. Szeretné a nyerni tudás feltétlen hitét is átadni, bár biztosan furcsa lesz, hogy mostantól ő alakítja a taktikát, nem pedig fegyelmezetten hallgatja.

A napokban az foglalkoztatja leginkább, hogyan lehet megerősíteni a keretét úgy, hogy a  BVSC-Zugló megerősítse a bajnokság középmezőnyében a helyét a következő szezonban és esetleg a következő években Budapest legjobb vízilabdacsapata lehessen. Ebben nagy segítséget jelenthet, hogy a BVSC az egyik legjobb utánpótlás bázissal rendelkezik Magyarországon, ezt alátámasztja, a jelenlegi Benedek-válogatottban hat játékos a klubban kezdte pályafutását.

„A népszerűségből, az ismertségből kivettem a részem az olimpiai aranyérem után. Akkor számtalan meghívásunk volt, mindenhová el sem tudtunk menni. Manapság nem igénylem és nem is hiányzik az ilyesfajta szereplés. Természetes, hogy ennyi külföldön töltött év után engem most nem szólítanak meg az utcán, nem ismernek fel. Olaszországban Pino Porzio olimpiai bajnok és sztáredző az egyik tévéműsorban megjelent a fotója. Négy foglalkozás közül kellett mellérendelnie a játékosnak, és a postáshoz húzta. Ez egy sokmillió eurós kvízkérdés volt, ami jól érzékelteti az országukban egy pólós ismertségét. Magyarország más, itt hagyományai vannak a pólónak és remélem, az évek alatt ez még javulhat is. Sosem volt és lesz a névjegykártyámon, hogy Sydneyben mit értem el, de mindig büszke vagyok rá, hogy abban a csapatban játszhattam.”