A Dunaújváros nyerte a női póló MK-t

2013.11.17. 16:43

A Dunaújváros legyőzte, és megfosztotta címétől az Egert a női vízilabda Theodora Magyar Kupa vasárnapi döntőjében, amelynek a szombaton felavatott szolnoki Vízilabda Aréna adott otthont.

Dunaújvárosi Főiskola VE - ZF-Eger 10-9 (4-3, 3-2, 3-2, 0-2)

A legjobb góldobók: Miskolczi, Gurisatti 2-2, illetve Clayton 4

A hevesiek egy éve fennállásuk első MK-elsőségét ünnepelhették a Szentes legyőzésével, az idei döntőben azonban nem ők domináltak, hanem a dunaújvárosiak, akik a meccs elején megszerzett vezetést egyszer sem engedték ki a kezükből. Hol egy, hol két góllal, de rendre náluk volt az előny, amely a harmadik negyed hajrájában nőtt. Ekkor a hazaiak 10-7-re elhúztak. A befejező nyolc percben ugyan két egri találat esett, és szűk két perccel a vége előtt a triplázó Czigány Dóra jóvoltából 10-9-re még felzárkóztak a hevesiek, egyenlíteniük azonban nem sikerült. A dunaújvárosiak ezt megelőzően legutóbb 2009-ben voltak elsők, az idei a hatodik kupagyőzelmük.

Az eddigi női MK-győztesek:

2000: Szentes

2001: Dunaújváros

2002: Dunaújváros

2003: Dunaújváros

2004: Dunaújváros

2005: Honvéd

2006: Honvéd

2007: OSC

2008: Honvéd

2009: Dunaújváros

2010: Szentes

2011: BVSC

2012: Eger

2013: Dunaújváros