Magyar női pólókeret az olaszok ellen

2014.03.17. 20:43

Alapvetően világbajnoki bronzérmes csapatára épít Merész András szövetségi kapitány az olaszok elleni világliga-mérkőzésen, amelyet Budapesten, a Nyéki Imre Uszodában rendeznek kedden. A szakvezető hétfő este tette közzé 13 fős csapatának névsorát, amely a vl-selejtező előtt a leendő ellenféllel közösen, kétkapus edzésekkel készült a tétmérkőzésre.

"Szerencsére nincs sérültünk, remélem, holnapig már nem is lesz" - nyilatkozott Merész András a magyar szövetség honlapjának. A kétkapus játékról annyit mondott, hogy délelőtt nyertek két vagy három góllal, délután döntetlen lett, de nyilván nem az eredmény volt most a legfontosabb.

"Kipróbáltunk egy-két dolgot, amit esetleg majd felhasználhatunk. Az olaszok játékában semmi újdonság nincs, ismerjük őket, tudjuk, mi az, amiben jók. Ez a négy nap és a görög meccs előtti két nap jelenti az utolsó közös edzéssorozatot azelőtt, mielőtt elkezdjük az Eb-felkészülést" - mondta a kapitány. A vl-találkozó 18.20-kor kezdődik a Kondorosi úti uszodában.

Az olaszok elleni magyar keret: Gangl Edina, Kasó Orsolya - kapusok, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Kisteleki Hanna, Menczinger Kata, Sikter Diána, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó - mezőnyjátékosok