A Közgép világverő pólócsapatot épít

2014.06.02. 11:56

Négyévi horvátországi légióskodás után hazatér és Szolnokon folytatja vízilabdás pályafutását az olimpiai és világbajnok Varga testvérpár, Dániel és Dénes.

A Varga testvérek - amint az a www.vlv.hu szakportál hétfői interjúiból kiderül - egyformán egyéves szerződést kötöttek a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP-pel, amely a legutóbbi bajnokságban az Eger mögött a második helyen végzett.

Az ifjabbik fivér, a tavaly a világ legjobb pólósának választott Dénes elárulta, hogy az Eger is, összesen négy magyar csapat hívta, miközben - meglepő módon - nem állt elő új ajánlattal klubjuk, a Primorje Rijeka. Klubjuk a horvát kupát, a Jadranska Ligát és a horvát bajnokságot is megnyerte, az elmúlt hét végén zárult Bajnokok Ligájában pedig harmadik lett.

„Ragaszkodtam ahhoz, hogy a lehető legerősebb csapatban játsszak. Nagyon kecsegtető, erős hívó szó volt mindkettőnknek, hogy akár nemzetközileg is nagyon erős csapat jöhet össze Szolnokon" - jelentette ki. Szolnokon fog játszani Nagy Viktor világbajnok és a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert is.

Varga Dániel, a magyar válogatott csapatkapitánya a vlv-interjúban megerősítette, hogy a következő szezontól Szolnokon fog játszani ő is, miközben roppant hasznosnak tartja élete horvátországi légiós időszakát.

„Négy évig másfajta vízilabda-kultúrát szívtam magamba, ez mindenképpen a fejlődésemet szolgálta. A horvátok a vízilabda-elitet képviselik, válogatott szinten és klubszinten is, és valóban vannak olyan dolgok, amiket, ha más bajnokságban játszom, akkor lehet, hogy az életben nem tanultam volna meg" - fogalmazott. A kérdésre pedig, hogy akkor miért is jön haza, így válaszolt:

„Április 17-én apa lettem, és ez más megvilágításba helyezett dolgokat. Egyszerűen úgy láttam, hogy a családom biztonsága, boldogulása, a saját nyugalmam érdekében, azért, hogy sokat lehessünk együtt, ezt kell tenni és ebben a szituációban érkezett a Szolnok ajánlata" – mondta. Szerinte a magyar bajnokság színvonala is emelkedett, biztosítottnak érzi a fejlődési lehetőséget.

„Az, ami most Szolnokon vár, magasabb minőségű munkára sarkall engem is mind fizikai, mind szellemi, mind lelki szempontból. Nem beszélve arról, hogy a nemzetközi kupában is olyan hőfokú, olyan presztízsű mérkőzéseket tudunk játszani, amik a csúcsot képviselik, s ez a válogatottbeli teljesítményemre is jó hatással lehet" – nyilatkozta Varga Dániel.