Nagy változások a szededi pólócsapatnál

2014.06.04. 16:36

Heten távoztak, s ugyanennyien érkeztek is a férfi vízilabda-bajnokságban legutóbb bronzérmes Szeged együtteséhez. Az újjáalakuló csapatot erősíti az új idényben a bajnok Egertől érkező, világbajnoki aranyérmes Varga II Zsolt, a Vasast elhagyó Manhercz fivérek, Krisztián és Ádám is - derült ki a klubotr bemutató szerdai szegedi sajtótájékoztatón.

A parton is akad változás: a játékos-pályafutását befejező, háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás ügyvezetőként és szakmai igazgatóként dolgozik tovább a csapatnál, a Szeged VE vezetőedzője pedig Varga Péter, a klub egykori játékosa lesz.

A médiaesemény közben Máltáról bejelentkező Molnár azt mondta, hogy a rutinos játékosok mellett fiatalok alkotják a csapat keretét, amely képes lesz felvenni a versenyt a legjobbakkal.

A harmadik hely megőrzése ezzel együtt nehéznek ígérkezik, hiszen távozott a klubtól három világbajnok is: a kapus Nagy Viktor, továbbá Szivós Márton és Decker Ádám. Nagy a bajnoki ezüstérmes Szolnokhoz igazolt, Szivós Egerbe szerződött, míg Decker - akárcsak az eddigi szegedi vezetőedző, Vincze Balázs - az OSC-t választotta az új idényre.