Látszatra elviselhető vereség Szerbiától

2014.06.21. 16:39
A Világliga döntőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott 10-6-ra kapott ki Szerbiától. Az utolsó negyedben három gól lőttünk, egyet sem kaptunk, azzal lett elviselhetőbb a vereség.

A magyar férfi vízilabda-válogatott megerőltetés nélkül, sok gólos győzelmekkel hozta a meccseit - Kanada, Ausztrália, USA, Kína - az elődöntőig a vízilabda Világligában.

A pénteki dubaji elődöntőben is csak pár percig nem vezetett Montenegró ellen, és Nagy Viktor védései mellett Madaras Norbert és Erdélyi Balázs góljai hozták a 10-8-as sikert.

A döntőben Szerbia az ellenfél - mindkét csapat legerősebb összeállításában szerepel a tornán -, és ahogy Benedek Tibor emlékeztetett rá, az ellenfél a favorit, de azt is figyelembe kell venni, hogy tavaly óta a magyar csapat sokat fejlődött, így a tavalyi 12-7-es eredmény még egyszer nem ismétlődhet meg.

Első negyed:

A szerbek vitték el a labdát, de nem találták el a kaput. Hárait szerelték, Filipovics emberelőnyben megszerezte a szerbeknek a vezetést. (0-1) Hárai büntetőt harcolt ki, Varga Dénes a bal sarkot választotta. Pijetlovics és Nagy Viktor is nagyot védett. Prlainovics váratlanul és pontosan tüzelt. Mitrovics kapott hat méterről szabaddobást, és gyönyörűen ejtett a bal kapufa mellé. Tóth Márton harcolt ki egy emberelőnyt, két passz után Madaras Norbert lőtt a léc alá. Az egyenlítés nem sikerült a negyedben, mert Erdélyi lövésébe egy kicsit beleértek. (2-3)

Második negyed:

Szivós Márton vállalta el a lövést emberfórban, Pijetlovics kitolta. A szerbek jobban összpontosítottak a másik oldalon, Mitrovics három méterről nem hibázott. Filipovics ötméteresből volt eredményes, amivel 2-5 lett, Benedek Tibor pedig időt kért.

Rossz magyar támadás után Filipovics lőtt öt méterről, remekül húzta be a labdát a blokkoló kéz alá, Nagy Viktor eszmélni sem tudott rá.

Dusan Mandics egy másik technikát választott, elhajolt a blokk mellett - mindkétszer Erdélyi nem érezte, mit kell tennie -, de ő is hajszálpontosan lőtt a kapuba. Szerb kapufa után Vámos nem találta meg a helyet a rövid oldalról, így nem sikerült közelebb kerülni a riválishoz. (2-7)

Harmadik negyed:

Pontatlan lövésekkel kezdődött, aztán Szivós kiharcolt egy emberelőnyt, de ritka rosszul passzoltak a bal oldalról középre Hárainak, aki a kapu felé sem tudta húzni a labdát. Mitrovics a másik oldalon ellenben magasra kiemelkedett, és a csereként beálló Decker Attila nem tudott védeni.

Ezek után megalázó gól jött: a bal oldalról középre betett labdát Dusko Pijetlovics egy méterről, két védővel a nyakán húzta be a kapuba.

16 perc után gólt lőttünk, Varga Dénes nagy ziccerben kapott labdát, aki 3 méterről nem erőből, hanem ejtve passzolt a kapuba.

Mandics hasonló találatot jegyzett, volt egy védő a nyakán, mégis jól ejtett, Deckernek esélye sem volt a hárításra. (3-10)

Negyedik negyed:

Varga Dénes szép gólt lőtt, testvére, Varga Dániel egy labdaszerzés után még közelebb hozhatta volna a csapatot, de nem sikerült neki, Decker Attila is bravúrral védett, ami azt jelentette, hogy lerontotta a szerbek 100 százalékos mutatóját emberelőnyben.

Magyar előnyből egy újabb labdaeladás jött, vagyis abból nem sikerült elviselhetőbbé tenni a vereséget. Varga Dánielnek viszont igen, egy labdaszerzés után keményen kilőtte a felső sarkot.

Varga Dénes egy megúszás után 6-10-re módosította az állást, Decker Attila büntetőt védett, az utolsó magyar előny kimaradt, Szerbia története nyolcadik Világliga győzelmét érte ezzel el.

A magyar játékosok bíztak abban, hogy nyerhetnek, de a katasztrofális második negyed után erre esély sem lehetett. Az utolsó negyeddel legalább sikerült szorossá tenni a meccset.

Benedek: nagyon messze vagyunk a céljainktól

A következő nagy torna a budapesti Európa-bajnokság lesz, amelyik július 14-én kezdődik, a spanyolokkal játszunk. Annak a végére kell formába kerülni.

"A szerb csapat ma láthatóan jobb volt nálunk, ehhez kétség sem fért. Annyiban tudok örülni csak, hogy így legalább látjuk, hogy még nagyon messze vagyunk a céljainktól" - mondta Benedek Tibor a meccs után.

A kapitány egyébként sokat cserélt, kereste csapatát, és szerette volna megvizsgálni, hogy Angyal, Tóth vagy épp Erdélyi milyen teljesítményre képes egy topcsapat ellen.