Tudjuk, mit kell játszani a szerbek ellen

2014.07.16. 11:50

Magyarország két győzelemmel a szerbek mögött második helyen áll csoportjában a margitszigeti Európa-bajnokságon.

Csütörtökön jön a nagy rangadó a szerbek ellen, ami döntően meghatározza, melyik válogatott lesz csoportelső, ily módon közvetlenül bejut az elődöntőbe és nem kell játszania érte.

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert úgy gondolja, tudják, mit fognak játszani, azt is, mit kell játszani ellenük, és a szerdai szabadnapon át is fogják beszélni, ami szerencsés.

„Pontosabban és koncentráltabban kell játszanunk” - adta ki a jelszót Benedek Tibor, mit vár csapatától azon a meccsen.

Ugyanezt erősítették meg a csapat tagjai is, hiszen a szerbek keményen védekeznek, kevesebb lehetőséget, mint bárki más, ezt a kevés lehetőséget kell jól kihasználni.

Két meccs után a csapatkapitány, Varga Dániel nyolc gólt lőtt, ezzel holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Egy hónappal ezelőtt a Világliga döntőjében a szerbek magabiztosan nyertek, a hazai közönség most viszont jelentős energiákat szabadíthat fel.

A csoport állása: 1. Szerbia 6 pont (28-12-es gólarány) 2. Magyarország 6 pont (24-16), 3. Horvátország 4 pont, 4. Spanyolország 1 pont, 5. Németország 0, 6. Franciaország 0.