Hullámzó játékból a szíve vitte Eb-bronzig a női pólóválogatottat

2014.07.26. 18:12
A magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokság bronzmeccsén 10-9-re verte Olaszországot. A válogatott hektikusan játszott, az első és a harmadik negyedben szenvedett, a másodikban remekelt, az utolsóban pedig nagy küzdése ért győzelmet.

Az olaszok nyomasztó vereséggel érkeztek a bronzmeccshez, de nem törtek le, pillanatok alatt kétgólos vezetést szereztek. A magyar válogatott nem kapta el a ritmust, nem volt elég kemény és koncentrált a védekezése. A görcsösség a támadásokban is érezhető volt, a lövések nem voltak eléggé helyezve, Giulia Gorlero kapus könnyű védésekkel fanatizálhatta csapatát.

A negyed fele elment, mire Merész András csapata összeszedte magát, Bujka Barbara centerben küzdött, és begyötörte a szépítő gólt (2-1). A következő percben aztán Keszthelyi Rita ötméteresből egyenlíteni tudott. Az olaszok emberelőnyös, gyorsan végigjátszott akcióból újra vezetést szerezték, és a negyedben erre már nem is volt válaszuk Kistelekiéknek. Az olasz védelem nagyon összeállt, ha Gorlero nem tudott hárítani, mindig volt egy blokkoló kéz.

A második negyedben már egy jóval nagyobb önbizalommal játszó magyar csapat volt a vízben. A felgyorsult játékkal, első szándékból elvállalt lövések meglepték az ellenfelet. Antal Dóra óriási erejű lövése meghozta az egyenlítést, de a csapatot ekkor már Gangl Edina támasztotta meg hátulról. A kapus egymás után mutatta be a bravúrokat. 4-4 után újra Antal volt a főszereplő, Merész időkérése után pillanatok alatt kihasználta az emberelőnyt egy váratlan távoli lövéssel. Keszthelyi is betalált távolról, majd Antal ötméteresével már három gól volt az előny (7-4). Az olaszok Bianconi felső léces lövésével még eggyel közelebb tudtak jönni.

A harmadik negyedben megint szenvedőssé vált a csapat játéka, egyszerűn képtelen volt gólt lőni. Újra kapkodóvá vált a játék, nem voltak végigjátszva a figurák. Antal is két óriási kapufát lőtt. Az olaszok két gólt szereztek (7-7), de a Merész-csapat így is masszívan védekezett. A hatodik percben emberhátrányban is elkerülték a gólt, így az olaszok nem tudták átvenni a vezetést. Az utolsó másodpercekben Magyarország kapott ötméterest, de a kisebb mélypontot átélő csapat nem tudott élni vele, Keszthelyi lövését hárította Gorlero.

A negyedik negyed sem kezdődött jól, a kapu előtt nem találták a hatékony megoldásokat, két helyzet is kimaradt az első percben. Gorlero védett egy balról eleresztett lövést, majd a másik oldalon időben blokkoltak az olaszok. Szerencsére ők sem lőttek pontosabban, két lehetőséget is elrontottak. A negyed harmadik percben átlendült a magyar csapat, az emberelőnyös helyzetben Kisteleki Dóra vágta be a kapu közeléből. Gólja fordulópontot jelentette, a lelki fölény ekkor már a magyar csapatnál volt, amit még inkább fokozott Gangl emberhátrányos védekezése. A következő támadásnál már kétgólos volt a magyar előnyt. Szűcs Gabriella lőtt keresztbe, és használta ki a fórt (9-7). Tania Di Mario egy szép távoli ejtéssel újra egyre faragta a különbséget. 2:40-nel a vége előtt ötméterest ítéltek, amit Bujka határozottan vágott be.

Újra nehéz pillanatok következtek, de a válogatott megmutatta erejét, emberhátrányban két helyzetetet is kivédekezett, Tóth blokkolt, majd Gangl nyúlt bele jól egy lövésbe. Így még az is belefért, hogy Arlana Garibotti az utolsó percben betalált (10-9). Még egyszer próbálkozhatott, de csak a kapufát találta el, az utolsó fél percben pedig ügyesen tartották a labdát Antalék.

„Az olasz csapat hihetetlen jó, nagyon kemény ellenfél volt. A csapat kihozta magából, azt amit lehetett. Azt mondtam nekik előtte, hogy elérkeztünk arra a pillanatra, hogy maguktól kell játszani. Megleptek, hogy nem a szokásos zónájukat játszották. Nagyon hektikus, hullámzó volt. Volt egy megállásunk a támadásban a harmadik negyedben, de a szívünk az tovább minket. Megköszönném a 13 játékosnak, a stábtagoknak, a szövetségnek, a hozzátartozóknak. Amit kiállnak a játékosokért, az nem hétköznapi. Rengeteget nélkülözik a szeretteiket, de talán megérte. Ha az olaszok eggyel nyertek volna, akkor is megérte volt. Szenzációs volt a hangulat. Azt mondtam, hogy úgy küzdjenek, hogy lehet, utoljára tudnak ilyen kulisszák előtt játszani. Szükségünk van a közönség támogatására" - nyilatkozta Merész András kapitány.

Eredmény, nők, a 3. helyért:

Magyarország-Olaszország 10-9 (2-3, 5-2, 0-2, 3-2)A magyar csapat összeállítása:
Gangl Edina - Czigány Dóra, Antal Dóra 3, Kisteleki Dóra 1, Szücs Gabriella 1, Takács Orsolya, Kisteleki Hanna, Keszthelyi Rita 2, Tóth Ildikó, Bujka Barbara 2, Csabai Dóra, Illés Anna 1  
Az olasz góldobók: Bianconi 3, Di Mario, Garibotti 2-2, Cotti, Emmolo 1-1