Huba
19 °C
33 °C

Benedek Tibor kerete a románok elleni világligameccsre

2014.12.01. 18:46

Kijelölte 13 fős keretét Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a románok elleni december 10-i világliga-selejtezőre. A szakvezető öt-öt egri és szolnoki játékosnak szavazott bizalmat, valamint egy-egy játékos érkezik a Szeged, a Honvéd és az OSC együtteséből. Nincs ott a csapatban ezúttal Varga Dénes.

"Természetesen erősebbek lennénk, ha ő is játszana, de így lehetősége lesz a többi játékosnak bizonyítania, hogy téthelyzetben megfelelő megoldásokat tud választani, nem pedig mástól várja a befejezést. A védelemből ugyanilyen szempontok alapján hiányzik az egyik állandó kerettag, Gór-Nagy Miklós" - idézte Benedeket a hazai szövetség honlapja.

Az ellenfélről úgy nyilatkozott a szakember, hogy sokkal keményebb meccsre számít, mint amilyen a szlovákok elleni volt - amelyet csapata szűk két hete 13-6-ra nyert meg -, de kijelentette, szerinte ezzel a csapattal meg tudják verni a románokat. A találkozót december 10-én 18.30-tól rendezik Miskolcon a Kemény Dénes Uszodában. (MTI)

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Lévai Márton (RacioNet-Honvéd), Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép)

mezőnyjátékosok: Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Bedő Krisztián, Angyal Dániel (mindannyian ZF-Eger), Vámos Márton, Madaras Norbert, Varga Dániel, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Tiszavirág-Szeged-Diapolo)