Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Kedden kezdi a felkészülését a női pólóválogatott

2015.01.19. 12:30

A magyar női vízilabda-válogatott kedden Budapesten kezdi a felkészülést a franciák elleni, jövő keddi világliga-mérkőzésre, amelyet a decemberben felavatott új győri uszodában rendeznek. A mérkőzés hétfői, győri sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar együttes szombattól készül Győrben a franciákkal, akikkel több edzőmérkőzést is játszik majd.

Merész András szövetségi kapitány elmondta, hogy győzelmet remél együttesétől, de nem becsülik le az ellenfelet, amely erős háttérrel rendelkezik, s több magyar játékos is francia csapatokban játszik. Hozzátette: a magyar keret minden tagja egészséges, ám a játékosok fizikai állapotát csak a felkészülés ideje alatt ismeri majd meg.

A taktikáról szólva a szakember az MTI-nek azt emelte ki, hogy a mérkőzés elején kell majd megmutatniuk erejüket, hogy a franciák tudják, "nincs sok esélyük".

Horváth Anna, a válogatott kapusa elmondta, győri születésűként különleges lesz majd hazai pályán játszania, s ezért izgul is a meccs miatt. Hozzátette, a franciák az utóbbi években sokat erősödtek, ezért nem becsülik le őket.

Fekete Dávid, Győr alpolgármestere úgy fogalmazott, hogy az Aqua Sportközpontnak a január 27-én, 18.30 órakor kezdődő mérkőzés lesz a nemzetközi nyitánya. A 3,2 milliárd forintból épült sportközpontot tavaly decemberben adták át.

A magyar válogatott kerete:

Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Horváth Anna (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) - kapusok

Takács Orsolya, Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna (mindhárman BVSC-Wáberer Hungária-Zugló), Bujka Barbara, Miskolczi Kitti (mindketten Hungerit-Szentes), Menczinger Kata, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta (mindannyian Dunaújvárosi Főiskola), Czigány Dóra, Ráski Lilla (mindketten ZF-Eger)

Tartalékok: Doroszlai Vanda, Leimeter Dóra (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló)